2016. augusztus 26., péntek

Megyei II. osztály 3. forduló

Csapataink vasárnap vendégként lépnek pályára a következő fordulóban. A felnőtt csapat esetében az eddig begyűjtött 4 pont mellé további pontok megszerzése a cél, amit csak akkor tud az együttesünk begyűjteni,  ha az eddigiektől jobb játékot és nagyobb akaratot tudnak a fiuk a pályára vinni. Indulásként nem rossz  a Vámoson elért döntetlen után, hazai pályán megszerzett 3 pont,  de a helyzetkihasználás hatékonyságán mindenféleképpen javítania kell a csapat tagjainak,  hisz az előző fordulóban is szinte felbillent a pálya,  rengeteg kidolgozott és ugyanakkor kihagyott helyzet jellemezte a mérkőzést. Ez "Dédes" ellen még belefért, de lesznek olyan mérkőzések, ahol sokkal kevesebb lehetőségből kell eredményesnek lenni.  A vasárnapi mérkőzésen különböző okok miatt 3 alapemberünket kellett nélkülöznünk, -és ezzel együtt tudtunk dominálni az egész mérkőzésen- reményeink szerint Szirmán már a sérültünk vissza tud térni a csapatba, és más és esetleg mások is rendelkezésre állhatnak.  Előre láthatóan szép időben,  rövid utazás után bizakodva várjuk a mérkőzést.



Játékvezető: Németh Zoltán(Kormány Tamás, Fülöp Gábor)

Ifi busz indulás:13.45

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése