2015. május 24., vasárnap

Megint a kimaradt ziccerek...

Kiss Elemér visszatért a csapatba!
  A 28. fordulóban a dobogós Tiszakeszi együttesét fogadta csapatunk hazai környezetben. Volt miért visszavágnia Meczkó Gergőéknek, személy szerint középpályásunknak azért, mert az őszi mérkőzés folyamán alaposan megfaragták, míg együttesünk hiába játszott szinte végig mezőnyfölényben, egy korai hazai találat a győzelmet jelentette a tiszakeszieknek. Örömteli hír, hogy hosszú idő után visszatért a csapatba betegségét immáron hátrahagyó Kiss Elemér, s ha már visszatért, azonnal a kezdőcsapatban kapott helyet. Az első félidőben 1-0-ás vendég vezetésnél pedig akár a mennybe is mehetett volna támadónk, miután azonban eldöntötte a védelmet és a kapust, 5 méterről a mondhatni teljesen üres kapu mellé emelt. A 35. percben tetszetős akció végén Török Gábor jobboldali beadását Bari Gábor tessékelte a kapuba, amivel kiegyenlítette az állást, a 44. percben azonban ismét megszerezték a vezetést a vendégek, egy jobboldali beadásba Korály rosszul ért bele, Egyed Attila pedig köszönte szépen, és a kapuba belsőzte a labdát.
 A második játékrész során abszolút mezőnyfölényben játszottak a mieink, kiegyenlíteni azonban nem sikerült. A találkozó utolsó periódusában pedig már Haraszin játékvezető sem állt a helyzet magaslatán, hiszen sem Bari Martin megrúgásáért, sem Füleki Csaba buktatásáért nem járt büntető. Ugyanakkor kijelenthető nem csak ezen múlott, hiszen ha az első félidőben értékesíti a csapat a helyzeteket... Azonban örök igazság, a futballban nincs, ha.
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!
Jegyzőkönyv
 
Aszaló – Tiszakeszi 1-2 (1-2)
Aszaló, 100 néző. V.: Haraszin.

Aszaló: Korály – Krajnyák T., Kiss D. (Agárdi), Krajnyák B., Meczkó, Kiss E, (Ádám I.), Bari G. (Füleki Cs.), Füleki G. (Barta), Török, Bari M., Ádám A. Edző: Szabó László.
Tiszakeszi: M. Varga G. – M. Varga Cs., Molnár, Lovász, Nagy, Farkas, Sepsi, Bartók, Soltész, Gaál, Egyed. Edző: Molnár János. 
Gólszerzők: Bari G, ill. Egyed (2).
Jók: az egész csapat ill. mindenki.

Szabó László: Az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést a több 100%-os ziccerrel, ugyanakkor az ellenfél helyzet nélkül rúgott két gólt. A játékvezető döntő hibái is hozzájárultak a mérkőzés végeredményének kialakulásában, hiszen a kis 11-es is tizenegyes. Gratulálok az ifjúsági csapat bajnoki címéhez!

Molnár János: 1-0-ás vezetés után csapatunk nem állt a helyzet magaslatán, amit szerencsére a hazaiak nem tudtak kihasználni. A félidőben rendeztük a sorokat és a csapat nagyot küzdve megérdemelt győzelmet aratott egy jó csapat ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése