2015. február 28., szombat

Beragadtunk a rajton

Elhasaltunk Vattán
  Szombat délután elkezdődött a 2014/2015-ös bajnokság tavaszi szezonja, csapatunk pedig Vattán vendégszerepelt az első fordulóban. A nehéz talaj ellenére az első félidőben viszonylag jól futballoztak a mieink, Lencsés Gergő révén sikerült is megszerezni a vezetést, ám a több kihagyott ziccer a 45. minutumban megbosszulta önmagát - más kérdés hogy a vendégek támadója lesről indult - még a szünet előtt közvetlenül egyenlítettek a hazaiak.
   A második játékrészben is ziccerrel indítottak kedvenceink, de Sebők Krisztián lábában benne maradt a gól. Az 58. percben Krajnyák Balázs rossz bedobását követően Pusoma István megszerezte a vezetést, ráadásul fiatal védőnknek nem kellett sok, hogy maga is Korály kapujába találjon, azonban a kapufa ezúttal vele volt, amikor becsúszva mentett a hazai támadó elől. A végjátékban igyekeztek egyenlíteni a mieink, igazán nagy és komoly lehetőség nélkül - bár Sebők Krisztán lesállásból a kapuba lőtt, de ezt érvénytelenítette Vágási játékvezető. A 89. percben egy akciót követően Zékány Gábor lábát rúgták ki a 16-os előterében, a játékvezető síp néma maradt, a hazai kontrát végén pedig Füleki Dávid rántotta le utolsó emberként a kilépő támadót. Villant a piros előbb neki, majd a lerántását kérdőre vonó Zékány Gábornak is - akinek a kiállítását "enyhe" túlzásokkal meghazudtoló módon jegyezték le a mérkőzés után a jegyzőkönyvben.
   A tavaszi rajton tehát pont nélkül maradt a csapat, ráadásul jövőhéten Sajószentpéter visszalépése miatt egy hét pihenő következik.
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!
Jegyzőkönyv

Vatta – Aszaló 2-1 (1-1)
Vatta, 75 néző. V.: Vágási

Vatta: Kónya - Kurucz, Szarvas, Baranyi, Vas - Kerekes, Bodzán (Zelei), Horváth, Szmrek (Hargitai) - Bársony (Koncz), Pusoma (Pusztai). Edző: Kovalik Mihály
Aszaló: Korály – Zékány, Mikó, Krajnyák B. - Barta (Agárdi), Meczkó, Ádám A. - Kiss, Bari M. (Glonczi), Sebők (Füleki D.) - Lencsés (Ádám I.) Edző: Szabó László

Gólszerzők: Pusoma (2) ill. Lencsés
Kiállítva: Füleki D., Zékány (Mindketten a 89. percben)
Jók: Lencsés, Ádám A., Meczkó

Szabó László: Saját magunkat vertük meg, amelyhez a játékvezető ténykedése csak segítség volt a hazai csapatnak.

Ifjúsági csapatunk a kezdeti nehézséget után belerázódott a mérkőzésbe, bár hamar vezetést szereztek a hazaiak, a végére magabiztos győzelmet arattak Bátkai vezetésével fiataljaink. A találkozón góllal mutatkozott be az egyetlen téli igazolás, Horváth László.

Vatta U19 - Aszaló U19: 1-5 (1-2)
Vatta, 25 néző. V.: Fiderák

Aszaló: Kádas - Tóth, Homonnay, Kiss, Szilágyi (Lakatos) - Dányi, Szabó, Bátkai, Glonczi (Jakab) - Buri, Horváth (Sipos). Vezetőedző: Kovács Krisztián
Gólszerzők: Bátkai (3), Glonczi, Horváth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése