2015. január 17., szombat

"Nincs okom váltani!"

Barta Tamás
  Barta Tamás egyike volt a nyáron érkező hat futballista egyikének. Nagy elvárásokat támasztott mindenki vele szemben, hiszen annak ellenére, hogy fiatal játékosról van szó, nagyon komoly megyei I. osztályú rutinnal rendelkezik. Sok ismerős ember közé érkezett, hiszen többekkel futballozott már együtt korábban, így könnyű volt számára a beilleszkedés. Az ősszel egy góllal és négy gólpasszal járult hozzá a csapat teljesítményéhez, amivel elmondása szerint nincs megelégedve, így a tavasszal igyekszik jobb teljesítménnyel előrukkolni, ennek pedig egyik alapfeltétele, hogy a tavasszal is csapatunkat fogja erősíteni!


Nyáron érkeztél Aszalóra, sok ismerős ember közé, ennek megfelelően könnyen ment a beilleszkedés?
Barta Tamás: Igen, úgy érzem, elég könnyen és gyorsan sikerült beilleszkednem. Mindenkivel megtaláltam a közös hangot!

Hosszú idő után tértél vissza a megyei II. osztályba. Mekkora a különbség az első és másodosztály osztály között?
Barta Tamás: Van különbség a két osztály között. Ez megmutatkozik, mind a pályák állapotán, mind a csapatokban. A megyei I. osztályban egy-egy mérkőzés jóval több erőt kivesz az emberből.
 
Azok közé tartozol, akik a játékpercek közel 90%-t a pályán töltötték. Egy gól és négy gólpassz fűződik a nevedhez. Mennyire vagy elégedett ezzel a teljesítménnyel?
Barta Tamás: Egyáltalán nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel. Nem sikerült azt nyújtanom, amit elvártak volna tőlem, ezért tavasszal megpróbálok többet kihozni magamból!

Hogyan értékelnéd a csapat negyedik helyezését?
Barta Tamás: Jelenleg a csapatunk a negyedik helyen áll, ez alapvetően nem olyan rossz teljesítmény, de el kell ismernünk, ahogy Gergő is nyilatkozta, ebben a csapatban sokkal több van! A játékosok tudása alapján előrébb kéne lennünk a táblázaton.

Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben?
Barta Tamás: A legszívesebben, talán az utolsó meccsünkre emlékszem vissza, amit Cserépfaluval játszottunk a mezőkövesdi műfüves pályán. Itt úgy gondolom nagyon jól játszottunk, és ennek eredményeképpen fölényesen tudtunk nyerni.

A környéken annak ellenére elismert játékos vagy, hogy még fiatalnak számítasz. Voltak-e már puhatolózások nálad, vagy a tavasszal is Aszalón szeretnél futballozni?
Barta Tamás: Konkrétan még nem keresett meg más csapat, de ha fölkeresnének is, Aszalón fogok maradni. Ha már ide igazoltam a szezon kezdetekor biztosan maradok a szezon végéig, ráadásul nagyon jól érzem magam a csapatban, ezért nincs okom váltani!

Milyen célok vannak előtted a jövőt illetően?     
Barta Tamás: A jövőt illetően, először is szeretném, ha az aszalói csapat ott tudna lenni az első három hely valamelyikén a szezon végére. Ami a távolabbi jövőt illeti, a későbbiekben még jó lenne, ha  játszhatnék a megyei I. osztályban! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése