2015. január 19., hétfő

Nehéz csoportban


Talán az egyik legnehezebb csoportba került csapatunk a XXX. Borosi László Teremlabdarúgó Emléktornán. 56 csapat adta le nevezését a legrangosabb Borsod megyei teremlabdarúgó tornára, ezt a hétfői napon 11 csoportra osztották szét a Labdarúgó Szövetségben.
 Csapatunk teljesen új környezetben teljesíthet, ugyanis eddig még soha nem vívott együttesünk selejtezőcsoportot Bőcsön. A házigazda Bőcs jelenleg a 6. helyet foglalja el a megyei I. osztályban, míg a csoport másik megyei I. osztályú csapata, a már jól megszokott - ám a szezontól ismét új várossal kooperáló - Edelény-Tomor-Lak, mely csapat jelenleg 4. helyezett a megyei elitben. Szintén csoportunk tagja a tavalyi vendéglátónk, Alsózsolca amely együttessel nagypályán az ősszel 0-0-ra végeztek Krajnyákék. A kvartett ötödik tagja a megyei III. osztályú - egyben Bársonyos-kupa győztesének, Encs II-nek jogán induló - Alsóvadász.
 A csoportbeosztás később kerül elkészítésre ám az biztos, hogy január 31-én, szombaton lépnek parkettre a mieink.
A Borosi-kupa csoportbeosztása ide kattintva elérhető!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése