2014. június 15., vasárnap

Lezárták az évet


 Szombaton öt órakor vacsorával egybekötött banketton vett részt az aszalói Tájház udvarán a felnőtt csapatunk. A jó hangulatú évértékelésen előbb Szabó László mondta el észrevételeit, némiképp statisztikázott, majd Árvai Károly polgármester, Tamás Bertalan alpolgármester és Füleki János vezetőedző is szót ragadott. Külön díjban részesült munkájáért Füleki János és Kovács Krisztián ifjúsági edző, Glonczi Károly mint legtöbb gólt szerző, Korály Gábor, akit a banketton részt vevők választottak meg a tavasz legjobbjának és végül, de nem utolsó sorban Krajnyák Balázs, akit Füleki János legtöbbször, összesen 17 alkalommal hozott ki jónak a bajnoki mérkőzések után.
 Az ízletes vacsoráról Tamás Bertalan gondoskodott, ennek elfogyasztása után pedig kötetlen beszélgetés következett. Aki sokáig kitartott tanúja lehetett Kiss Elemér már-már egyedi koncertjének magnó kíséretében, jobban mondva támadónk kísérte a zeneszót a jó hangulatú este folyamán.
Képek a bankettről: ide kattintva!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése