2013. február 11., hétfő

III. hely a Borosin!

Jár a gratuláció mindenkinek!

 Befejeződött a XXVIII. Dr. Borosi László Teremlabdarúgó Emléktorna küzdelmei, ahol csapatunk felülmúlta a tavaly elért 4. helyezést, ugyanis a bronzmérkőzésen játszott mérkőzésen a tavalyi győztest, Bükkábrányt az első félidei iskolajátéknak köszönhetően végül nagy küzdelemben, hősies második félidei játékkal 8-6 arányban győztek le kedvenceink, többet közt Vécsi Gábor 4 góljának is köszönhetően szépszámú közönség előtt. Na de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük hogyan alakult a szombat, illetve a vasárnapi nap...
 Képek a Borosi-kupa hétvégi eseményeiről: ide kattintva!


Aszaló-Mád: 2-2 (Büntetőkkel 3-5)
 Kezdődött minden szombaton 10:10-kor, amikor is a papíron a csoport leggyengébb csapata ellen, nagy szerencsének köszönhetően 2-2-es döntetlent elérve - másfél perccel a vége előtt egy öngólnak köszönhetően alakult ki a végeredmény - a büntetőpárbajban vereséget szenvedtek a találkozót kissé félvállról vevő mieink. Első gólunk szerzője Vécsi Gábor volt.

Aszaló-Sajóbábony: 4-2
 A második összecsapás szintén nagy izgalmakat hozott, köszönhetően annak, hogy fejben összekapták magukat Sikorszkiék, csapatkapitányunk egy góllal járult hozzá a sikerhez, a találkozón két gólt szerzett Buri Attila, míg a végeredményt Horváth Benjámin állította be a végső dudaszó előtt, miután a vészkapussal játszó bábonyiak utolsó emberének lábáról lopta le a labdát szemfüles szélsőnk, majd egy cselt követően gurított az ütes kapuba.

Tiszaújváros-Aszaló: 4-1
 Nem fűztek kellemes emlékek az NB3-as, addig hibátlan újvárosi csapathoz. (Tavaly a nyitómeccsen 4-0-s vereséget szenvedtek a mieink.) Ezúttal Varga Dávid szabadrúgás góljának köszönhetően vezetéshez jutottat kedvenceink, azonban az 1-1-es szünetet követően, fizikálisan jobban bírták Kovácsék a második 15 percet és végül 4-1-re győztek a tiszaújvárosiak. 

 Az első napot követően nem állt bíztatóan csapatunk: a csoport 3. helyén 4 megszerzett ponttal az egyaránt 9-9 ponttal az élen álló Tiszaújváros és Mezőkövesd mögött álltak Löveyék. Az továbbjutásra egy esély volt: vasárnap le kell győzni a szombaton gyengén szereplő Ózdot, valamint a mezőkövesdi fiatalokat, valamint Koleszár György fiainak is győznie kellett a kövesdiek ellen.

Vasárnap...

Aszaló-Mezőkövesd-Zsóry: 8-3
 A mérkőzésre felspanolt állapotban léptek pályára Vargáék. Ennek hamar meg is lett az eredménye, gyors Varga góllal szereztünk vezetést, majd Meczkó hatalmas góllal sokkolta a kövesdi fiatalokat. A szünetre 3-2-es vezetéssel vonultak a mieink, a második félidőben egyértelmű fölényünk a gólokban is megmutatkozott, bár igazán 5-3-nál tört meg a fiatal ellenfél. A találkozót jó és magabiztos játékkal 8-3-ra nyerték a mieink.
Gólszerzőink: Vécsi (3), Varga, Meczkó, Halder, Buri, Horváth

Aszaló-Ózd: 9-0
 Egyszerű volt a képlet: le kell győzni a teljesen tartalékos Ózdot (6+1) fővel voltak jelen vasárnap. A kezdeti bravúrok után Vécsi Gábor törte meg az ózdiakat, innentől kezdve nem volt megállás és egészen kilencig jutottak a mieink, ami azt jelentette, hogy a továbbjutás ránk eső részét teljesítették kedvenceink.
Gólszerzőink: Halder (2), Orlóczki, Meczkó, Vécsi, Tóth N., Varga, Buri, Füleki

Innentől a sorsunk Tiszaújváros kezében volt, akinek le kellett győzni a fiatal kövesdi csapatot. Bár a szünetben még 3-3 volt az eredmény, a második félidőben felőrölték a jobb és rutinosabb tiszaújiak a fiatalokat (8-3), így ez azt jelentette, hogy Tiszaújváros csoportgyőztesként, még mi csoport másodikként jutottunk az elődöntőbe.

Felsőzsolca-Aszaló: 3-2
 A "B" csoport győztese Felsőzsolca volt, így velük kellett megvívni a döntőbe jutásért. A találkozón egymást követően bekapott két gyors gól nem törte meg a mieinket, sőt jobban gurigáztak kedvenceink és a második sor egyenlíteni tudott, úgy hogy az első félidő vége előtt nem sokkal 2-1-nél Varga Dávid büntetőt hibázott (Halkan jegyezzük meg, hogy a később torna legjobb kapusának választott Tarr Tibor a lövés pillanatában másfél méterre már a gólvonal előtt tartózkodott, ami miatt az első elődöntő büntetőpárbajában Vasas Viktor büntetőjét meg kellett ismételni.) Tóth Norbert azonban kétszer is a kapuba talált, így egészen 35 percig 2-2-re állt a mérkőzés. Ekkor egy közeli szabadrúgást végeztek el furcsa mód a zsolcaiak, ugyanis még a szabadrúgás elvégzése előtt Lövey kirepült a sorfalból, és bár előbb reklamáltak a zsolcaiak, némi szerencsével másodjára a kapuba juttatták a labdát, ez lett a vesztünk az elődöntőben.
 A találkozón egy ütközést követően két játékost is a mentő szállított el: Füleki Gábornak mint a kórházban kiderült térdzúzódása van, míg Pálinkás Péternek a talpa sérült meg. A találkozó utolsó percében Horváth Benjámin is a földre rogyott, ő is a térdére kapott rúgást.
Gólszerzőnk: Tóth N. (2)

Aszaló-Bükkábrány: 8-6
 Következhetett az bronzmérkőzés: tavaly Bükkábránytól az elődöntőben kaptak ki a mieink a büntetőpárbajban (Lövey-Bukta 9 méterese döntött az ábrányiak javára - a döntőben Putnokot simán legyőzték), így volt miért revánsot venni a címvédőn.
 Na de, Füleki Gábor és Horváth Benjámin is kidőlt a sorból, és a kezdés előtt Halder Péter is azt mondta, inkább nem kockáztat (neki is a térde sérült meg), így 9 mezőnyjátékossal vágtak neki a mieink a találkozónak, amely álomszerűen alakult. Nem túlzás azt állítani, hogy az első 5-10 percben szinte sokkolták a Vécsiék az ábrányiakat, ugyanis igazi kispályás focival hamar 4-0 volt az eredmény, ami a szünetig egészen hétre nőtt, míg a bükkábrányiak csak kétszer találtak Lövey kapujába. A fordulás után már érződött a fáradtság a csapaton, azonban az utolsó leheletükig küzdve, futballoztak a második 20 percben, s bár volt 7-5 is az eredmény, Buri remek szólója után elért találata valószínű végleg szertefoszlatta az ábrányi reményeket, s bár a végén még egy szabálytalanul elvégzett csere miatt 2 perces emberhátrányban is játszottak kedvenceink, végül 8-6 arányban sikerült megnyerni a harmadik helyért folytatott csatát, ezzel felülmúlván a tavaly elért 4. helyezést.

Bükkábrány – Aszaló 6-8 (2-7)
Miskolc, városi sportcsarnok, 800 néző. V.: Nagy F., Kátai. Bükkábrány: Jakab – Berta, Klavács, Balázs, Nagy G., Bihari. Csere: Homa, Sebe, Baranyi, Czető, Vasas, Titkó, Pataki, Vincze. Játékosedző: Vincze Richárd.
Aszaló: Lövey – Pecsenye, Sikorszki, Buri, Varga D., Vécsi. Csere: Medve, Tóth N., Orlóczki, Füleki, Bohus, Horváth, Meczkó, Halder. Edző: Lövey Lajos, Agárdi Zsolt.
Gólszerző: Berta (3), Balázs, Baranyi, Bihari, ill. Vécsi (4), Buri (2), Varga D., Sikorszki.

A döntőben Tiszaújváros 0-0-s szünetet követően, a második félidőben fordította számára kedvezően az eredményt és egy év után szerezte vissza címét 3-1-es győzelmével.

Tiszaújváros – Felsőzsolca 3-1 (0-0)
Miskolc, városi sportcsarnok, 800 néző. V.: Jakkel, Kujbus. Tiszaújváros: Hamar – Lippai, Polényi, Molnár G., Kovács P., Kerekes. Csere: Kőrösi, Fodor, Zádori E., Toplenszki, Török, Daru, Gacsal, Horváth T., Dávid, Zádori S. Edző: Koleszár György.
Felsőzsolca: Tarr – Szabó S., Kőműves, Staviarszki, Darai, Németh. Csere: Sándor, Kalász, Hudák, Hegedűs, Sütő, Nagy, Bárdos, Pálinkás, Fink, Baranyi. Játékosedző: Sándor Zsolt.
Gólszerző: Kovács P. (2), Török, ill. Sándor Zs.

 A díjátadón gazdagodtunk egy serleggel, egy oklevéllel, valamint egy 40.000 HUF-os Adidas-vásárlási utalvánnyal.

1 megjegyzés:

  1. IGEN!!!
    Mint a nyitókép alatti üzenet!
    "Jár a gratuláció mindenkinek!" Nagyon igaz.
    Mindenkinek, aki részese volt az újabb aszalói történelemírásnak.
    Most, hogy lassan fel is fogjuk, hogy mi történt, engedjetek meg egy-két gondolatot,melyet ismételten nem tudok magamban tartani:
    - most volt itt az ideje annak, hogy újra megmutassátok, mit tudtok,
    - lehet, hogy egy csapat jó játékosokból áll, de ha nincs meg az egység, az egységes akarat, hozzáállás, az a csapat nem tud ilyen eredményt elérni,
    - az a csapat, aki 0-2-ről újra ott van ( 2-2 ), annak akarata, ereje, összetartása van, ez már a CSAPAT,
    - a tőlünk független dolgokról ne beszéljünk, sajnos labdarúgásunk örökös gondja ( játékvezetés ),
    - olyan indulatok, érzelmek szabadultak fel a játékosokban és a nézőkben a torna során és előhoztak olyan emberi tulajdonságokat, melyek igazolták, hogy jó úton járunk a csapatépítésben az egységes és még egységesebb csapat kialakításában, emberileg, tudásban és hozzáállásban egyaránt,
    - írtam már, de itt is megismétlem: a szív diadala volt, örülök, hogy ilyen egységesek vagytok mindenben ( jóban-rosszban ), kiemelem az egymásért mutatott együttérzéseteket, aggodalmaitokat,
    - örülök, ha egy kicsit is, de részese lehettem ennek a szép sikernek - koszönöm Fiúk!
    A felkészülési mérkőzések során, jó munkát kívánok, a bajnokságban pedig irány a dobogó!
    HAJRÁ ASZALÓ!!!
    Sala21

    VálaszTörlés