2012. november 18., vasárnap

Kettős győzelem a Kubikban!

Halder duplázott

 Szombaton Miskolcon vendégszerepeltek csapataink az őszi szezon utolsó előtti fordulójában. A házigazda MVSC a középmezőny tagjaként várta a mérkőzést, míg kedvenceink az ötödik helyről várták az összecsapást. Az ifjúsági mérkőzésen fiataljaink felülmúlták 2-1 arányban a mindig is jó utánpótlásáról híres "Vasutas" ifit, így Füleki János tanítványai zárkóznak az élmezőnyre. Ami a felnőtt csapatot illeti, hasonló a helyzet: az újabb győzelem hozzájárult a Lövey-csapatnak ahhoz, hogy 2 pont válassza el a fordulót követően az áhított dobogótól.
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!

 Számítani lehetett arra, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés a szombati, az MVSC-vel ugyanis mindig is kiélezett csatát vívtak a mieink, legyen szó, hazai, vagy éppen idegenbeli találkozóról. Ilyennek bizonyult ez az összecsapás is. A hazaiaknál a kezdőben kapott helyett két ex-aszalói játékos: a rutinos Lajtos István és a fiatal Mészáros Balázs is. Az első félidőben nagy taktikai csata zajlott. Igazából egyik csapatnak sem sikerült a másik fölé kerekednie. Szerencsére azonban a mieink egy büntető révén hamar megszerezték a vezetést: a 13. percben Halder jobboldali szögletét követően Vécsi pörgetett bele a rövid oldalon a labdába, ami így egy Vasutas védő kezét érintette, Csorba játékvezető pedig a büntető pontra mutatott. Halder a megszokott módon, higgadtan értékesítette a tizenegyest. 0-1. A hátralévő bő félórában azonban igazán nagy helyzet egyik csapat előtt sem adódott. Hazai oldalon egy Illovai szabadrúgást hárított Lövey, majd egy jobboldali szöglet után az üresen fejelő Stipula bólintott alaposan a kapu mellé. A mi részünkről Buri beadásnak szánt labdája tűnt kapura veszélyesnek. Komoly lehetőség viszont nem akadt, főleg a mezőnymunka dominált és a középpályán dúlt nagy harc a felek közt.
 A második játékrész már jóval színesebbnek bizonyult. Lapok terén is... A szünetben Kosztek kapott lehetőséget Pecsenye Krisztián helyett. A második félidő elején magukra húzták a mieink a hazaiakat. Rögtön az első percekben egy 30 méteres szabadrúgást Mészáros lőtt kapura, nagy erejű lövése alig-alig kerülte el a bal kapufát. Majd egy hazai indítást követően a kilépő Venczelt buktatta a tizenhatoson belül Varga, amiért Csorba játékvezető sárga lappal "jutalmazta" védőnket és büntetőt ítélt a hazaiak javára. A labda mögé Mészáros Balázs állt, a fiatal játékos azonban hiába lövöldözött még korábban Löveynek büntetőt edzésen, ezúttal nem tudott túljárni kapusunk eszén, így maradt az előny a mieinknél és talán ez a bravúr át is lendítette a csapatot a mélyponton. Az 57. percben a megsérülő Gierling Csongor helyett Meczkó Gergely lépett pályára. A 67. percben Sikorszki baloldali szabadrúgása után a röviden érkező Halder Péter pörgette kapuba a labdát. 0-2. Ugyanebben a percben Horváth Benjámin helyett Lukács István érkezett. A 71. percben Venczel került a földre a félpálya közepén Csorba játékvezető azonban továbbot mutatott, amit a hazai középpályás neheztelt, és nem éppen kedves szavakkal szóvá tett, amiért egyből piros lappal kiállította a játékvezető. A 72. percben Tóth Norbert érkezett Halder Péter helyett. Nem tartott sokáig az emberelőny, a 75. percben ugyanis Konkoly olyannyira kellemetlen helyzetbe hozta Vargát, hogy az a 16-os előtt kénytelen volt szabálytalankodni, amiért megkapta a második sárga lapját, így ő is mehetett a zuhany alá. S hogy igazán pikáns legyen a mérkőzés vége, arról a 77. percben Dorogi Dániel gondoskodott, aki Lajtos középre emelését teljesen üresen fejelte a kapuba. 1-2. Sőt, nem sokon múlott az egyenlítés sem: Lajtos ugratta ki nagyszerűen a frissen beállt Hesz Ádámot, akit csak a tizenhatosnál ért utol Meczkó, és sallangmentesen szerelte. Az utolsó pár percre még Orlóczki érkezett Lázár Norbert helyett. S hogy az eredmény sima legyen, arról Vécsi gondoskodott aki az utolsó percben Lukács beadását továbbította a kapuba. 1-3.

A vasárnapi napon egy üzenet érkezett a csapat hivatalos Facebook oldalára. Az üzenet feladója az MVSC játékos edzőjője, Jóner Gábor volt az üzenetben pedig az alábbi olvasható:

 "Mielőbbi felépülést és jobbulást kívánok saját magam, és az MVSC csapata nevében a mérkőzésen megsérült Gierling Csongornak!
Sportbaráti üdvözlettel: Jóner Gábor"

Miskolci VSC – Aszaló 1-3 (0-1)
Miskolc, 100 néző. V.: Csorba.

MVSC: Román – Pataki, Stipula, Pócs, Venczel, Illovai (Hesz), Jóner, Szajkó, Dorogi (Horváth Á.), Mészáros (Tóth), Lajtos (Sári). Játékos-edző: Jóner Gábor.
Aszaló: Lövey – Pecsenye (Kosztek), Varga D., Lázár (Orlóczki), Gierling (Meczkó), Búri, Konkoly, Horváth (Lukács), Sikorszki, Vécsi, Halder (Tóth). Játékos-edző: Lövey Lajos.
G.: Dorogi, ill. Halder (2, egyet 11-esből), Vécsi.
Kiállítva: Venczel (63.), Varga (75.).
Jók: Pócs, Román, ill. az egész csapat.
Ifi: 1-2.

Jóner Gábor: – Hiába építgetjük magunkat ha buta döntéseink miatt nem sikerül eredményt elérni. Gratulálok az ellenfélnek.
Lövey Lajos: – Egy jó iramú mérkőzésen az utolsó percig küzdeni kellett a győzelemért a lelkes és lendületes hazai csapat ellen. További sok sikert kívánunk az MVSC-nek.

1 megjegyzés:

  1. Fehérvári László2012. november 19. 16:40

    Ezen a mérkőzésen egyedül Lövey teljesitményét lehet kiemelni,a mezőny legjobbja volt.Ezzel egy vesztes mékőzését helyrehozta.A második remélem szombaton lesz.Nagyon nehéz mérkőzés lesz.Most itt a bizonyitási lehetőség azok számára akik eddig a padot koptatták, élni kell a lehetőséggel.Hajrá fiuk!

    VálaszTörlés