2012. szeptember 17., hétfő

Nem született döntés

Horváth helyzetben

Az ötödik fordulóban, a vasárnapi napon lépett pályára csapatunk Nyékládházán. A nyári felkészülési mérkőzés során 3-1-es sikert könyvelhettek el a mieink, viszont eddigi bajnoki szereplésük ha nem is sikerült a legfényesebbre, mindenképpen figyelemre méltó, hogy két egymást követő mérkőzést is csupán a ráadásban veszítettek el. A mi oldalunkon egyértelmű célként a három pont begyűjtése szerepelt, azonban hiába a 90 perc, ezúttal sem egyik, sem másik oldalon nem sikerült a kapuba találni.
 
 Az első játékrész meglehetősen unalmasan telt. Az első percekben a hazaiak birtokolták többet a labdát, majd a mieinknek volt egy nagyon jó negyedórája, igaz ebben az időszakban sem sikerült a hazai kapu előtt igazán nagy veszélyhelyzetet kialakítani. Majd az első veszélyesebb helyzetecske a mieink előtt adódott, Halder egy szabadrúgást lőtt laposan a kapu mellé. Lázár hasonlóan szabadrúgásból veszélyeztetett, azonban ő sem járt több sikerrel. Nem sokkal később ismét Lázár volt akcióban, a jobboldalról cselezgetett befelé, majd tizenhat méteres ballábas lövésre erőtlenre sikeredett, így biztosan fogta Molnár. Halder szöglete után Horváth érkezett a rövid oldalon, csúsztatását azonban kiöklözte Varga elől a hazaik kapusa. A hazaiak főleg Siposra játszották támadásaikat, akit vagy védőink szereltek, vagy önmagától rogyott a földre Pásztor játékvezető sípja, azonban megannyiszor néma maradt.
 A második játékrész már valamivel eseménydúsabbra sikeredett. Igaz jóval több keményebb belépőt láthattak a drukkerek, amely némileg felpaprikázta a mérkőzést. Ismét Halderé volt az első próbálkozás, aki 16 méterről, balról kisodródva alig lőtte el a kapu mellett a labdát. Majd Lázár forgolódott a 16-oson belül, majd lőtt kapura, azonban labdája a kapufa mellett vánszorgott el. Az 55. percben Horváth Benjámin helyett Kosztek Erik érkezett. Nem sokkal beállása után szélsőnk forgatott be két embert a tizenhatoson belül, majd lőtt 11 méterről kissé jobbról, lövése azonban az oldalhálóba vágódott. A 60. percben Gierling helyére Füleki érkezett. Hazai oldalon Szűcs kiugrása után alakult ki a legnagyobb helyzet, azonban a kapujából kilépő, majd visszatáncoló Lövey bravúrral hárítani tudott. Majd Nagy egy jó 30 méteres szabadrúgással próbálkozott, nem is alaptalanul, lövése azonban a felső léc felett pár centivel hagyta el a játékteret. Nálunk a meccs labda Lázár lábában volt, és benne is maradt, egy kiugratást követően egy az egyben a kapus mellett elpöccintette a labdát, azonban ez túl soknak bizonyult, a labda centikkel a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát. Nem csak a labda hanem Halder Péter is lelépett a zöld "gyepről, helyére Orlóczki László érkezett. A mérkőzés vége kezdett kissé eldurvulni, talán ennek tudható be Kosztek Erik kiállítása, aki második sárga lapja után kényszerült idő előtt elhagyni a pályát. Kedvenceink így 0-0-ás döntetlent értek el Nyékládházán.

Nyékládháza – Aszaló 0-0
Nyékládháza, 50 néző. V.: Pásztor.

Nyékládháza: Molnár – Filep, Hallai, Bányai, Gilányi, Mida, Bóta, Bereczki (Kuzma), Szűcs, Sipos (Pataki), Nagy S. (Lengyel). Edző: Bodnár József.
Aszaló: Lövey – Pecsenye, Varga, Meczkó, Konkoly, Horváth B. (Kosztek), Sikorszki, Gierling (Füleki), Lukács, Lázár, Halder (Orlóczki). Játékos-edző: Lövey Lajos.
Kiállítva: Kosztek (87.).
Jók

: az egész csapat, ill. Pecsenye, Sikorszki, Horváth B.
Ifi: 2-1.
Bodnár József: – Négy mérkőzésen egy gólt lőttünk, hiába játszunk lelkesen és fegyelmezetten ha a támadójátékunk impotens. Egy jobb csapat ellen értékes az egy pont is.
Lövey Lajos: – A helyzetek kimaradtak, a lelkesen küzdő hazaiak rászolgáltak a döntetlenre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése