2012. szeptember 2., vasárnap

Harmatos győzelem

Lázár ismét duplázni tudott Abaújszántón!

 Beköszöntött az ősz, eljött a szeptember, újra itt az iskola. Azonban aligha ezek a gondolatok piszkálták fel a felnőtt játékosaink gondolatait a mérkőzésen, viszont kétség sem fér hozzá, hogy nem ez a produkció fogja kapni az év végén, a szezon legjobb mérkőzése díját. Bár a győzelmet felesleges megmagyarázni, voltaképpen ezért is három pontot adnak! Lázár Norbert kétszeri villanása ezúttal elégnek bizonyult a három pont begyűjtéséhez, igaz a második találat olyan volt, hogy még a Harmadik Félidő című sportműsor, Bólints Tibi-rovatába is megállná a helyét.
 Az iskola gondolata ifjúsági csapatunkra pedig amolyan "menekülés a győzelembe" jelleggel hatott, ugyanis harmadik mérkőzésükön, harmadik győzelmüket szerezték meg fiataljaink.
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!

Ha össze kéne foglalni az első félidő eseményeit, kissé nehézkes dolgunk lenne... Elmaradt a tavalyi parádés kezdés, amikor is a 6. perc után már 2-0-ra vezettek kedvenceink. Talán meg sem kell említenünk, hogy mindkét találatot Lázár Norbert neve mellé jegyezhettük. Úgy látszik neki a szántói pályán nagyon megy. Ezen a mérkőzésen azonban az elején sem neki, sem pedig másnak nem jött össze az elképzelés. Legalábbis előre, mert hogy hátrafelé a Varga-Meczkó belső páros megoldotta a feladatát, ahhoz kétség sem fér sőt, még a középpályás védekezéssel sem akadt gond, de előrefelé elé lagymatag volt a társaság. Az első ígéretes lehetőség Lázár balról élesen belőtt szabadrúgása volt, amelybe senki nem ért bele, így a kapu előtt elment keresztbe a labda. Hasonló variáció szüleménye lett egy veszélyesebb próbálkozás, Lázár balról belőtt labdáját Halder próbálta meg a rövid ötösnél továbbperdíteni, azonban elakadt benne a labda, majd Pecsenye szerezte azt meg és gurított Lázár elé, akinek lövése elkerülte Szerencsi kapuját. Az első félidő első felében többnyire a baloldalra játszottak a mieink, majd ez a tendencia a folytatásban változott, így Kosztek is érvényesülhetett volna, ha tudott volna... Füleki remek labdája után azonban belevezette a védőbe a labdát, majd nem sokkal ezután Halder vissza passzát követően Kukta rángatta meg jobbszélsőnket a tizenhatos előtt, Haraszin játékvezető pedig szabadrúgást ítélt befelé. A labda mögé Halder Péter állt, és de a Sárospatak ellen brillírozó támadó, ezután gól nélkül maradt, szabadrúgását ugyanis Szerencsi fogta a bal alsónál. A 37. percben azonban már Szerencsi sem tudott a szántóiak segítségére lenni, egy kiugratást követően ugyanis Lázár tolta el a kilépő kapus mellett a labdát, majd okosan, belsővel az üres kapunak a baloldalsó kapufájának tövéhez passzolt, és bizony nem mondhatnánk hogy elemi erővel, de ha kínkeservesen is, de: begurult: 0-1. Így ezzel az előnnyel vonulhattak szünetre a mieink.
 Lövey Lajos sem lehetett valami elégedett az első félidei produkcióval, főleg a szélekkel nem, ugyanis mindkét szélsőjét lecserélte a szünetben: Lukács István helyett Horváth Benjámin, míg Kosztek Erik helyére Tóth Norbert érkezett. Lendületet is vittek a csapat játékába, ugyanis többször is a széleken sikerült a hazaiak mögé, egyúttal a kapu elé kerülni. A második félidőben a csapat egyik legjobbjává váló, csapatkapitány módjára csúszó, mászó Sikorszki Péter rengeteg labdát szerzett a középpálya közepén, s ha nem ő, Meczkó Gergely már biztos garancia volt Lövey Lajosnak arra, hogy elvétve akadjon védeni valója. Az idő múlásával a mieink szépen gurigáztak hátul, balról-jobbra, jobbról-balra, s a türelemjátéknak a 60. percben lett meg az eredménye: a 16-oson belül Lázár csinált egy lövőcselt balra, ezzel elszállt egy védő, a következő lövőcselnél jobbra, elszállt még egy védő, és hogy még a kapus se jelentsen akadályt, őt is lefektette támadónk, majd higgadtan lőtte a jobb alsóba a labdát. 0-2. Ez kissé megadta az addig lelkesen küzdő, hajtó hazaiaknak a kegyelemdöfést, és több helyzete, sőt gólja is akadt a mieinknek. Tóth Norbert beadása után Halder érkezett középen és fejelte a kapuba a labdát, azonban Haraszin játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot, akárcsak Lázár góljánál, aki a második számú asszisztens szerint szintén előrébb állt a kelleténél. Halder szöglete után Varga fejelte le a labdát Szerencsi elöl, a lepattanót pedig Horváth öt méterről, szorongatott helyzetből a kapufára rúgta.  Lövey Lajos a folytatásban tovább frissített: a 63. percben Gierling Csongor lépett pályára Füleki Gábor helyett, majd a 72. percben a két gólt szerző Lázár hagyta el a pályát, helyére Glonczi érkezett. Ő egy távoli próbálkozással vetette észre magát, 25 méteres lövése azonban elkerülte a kaput. Az utolsó csere a 79. percben történt: Pecsenyét Buri váltotta. Az eredményre ez már nem volt hatással, az maradt 0-2, így ha nem is a legjobb játékkal, de javuló tendenciát mutatott csapatunk a 90 perc során és begyűjtve az újabb három pontot várja a folytatást.

Abaújszántó – Aszaló 0-2 (0-1)
Abaújszántó, 70 néző. V.: Haraszin.

Abaújszántó: Szerencsi – Konyecsnyik, Kukta, Lehoczki, Müller, Gazsi (Nagy), Drótár, Tóth B., Veres, Matisz, Szőcs (Suszter). Edző: Sánta Zsolt.
Aszaló: Lövey – Pecsenye (Buri), Varga, Meczkó, Konkoly, Kosztek (Horváth), Sikorszki, Füleki
(Gierling), Lukács (Tóth), Lázár, Halder. Játékos-edző: Lövey Lajos.
G.: Lázár (2).
Jók: az

egész csapat, ill. Sikorszki, Varga, Lázár.
Ifi: 3-6.
Sánta Zsolt: – Gratulálok a csapatom minden tagjának, ebből a hozzáállásból lehet meríteni, és ha előrejátékunk is lesz, fogunk még sikereket aratni!
Lövey Lajos: – Nagyon gyenge hozzáállás, remélem ezt a játékosok átérzik. Ennél több kell, ha a céljainkat el akarjuk érni. További sok sikert kívánok a hazaiaknak.
Ifjúsági csapatunk mint a bevezetésben is említettük újabb sikert könyvelhetett el. Igaz háromszor kellett vezetést szereznie  Füleki János csapatának, de végül Glonczi Gergő és Buri Márió duplájának is köszönhetően 6-3-ra legyőzték Abaújszántót fiataljaink.

Abaújszántó-Aszaló 3-6 (2-3)
Abaújszántó, 50 néző. V.: Varga
Abaújszántó: Sánta D. – Sánta Zs., Szőcs, Pongrácz (Zsarnai), Vígh (Putnoki),  – Sípos, Madarász, Haushel, Tóth D. – Tóth M., Besenyei  
Aszaló: Gazsi (Kádas) - Juhász, Stefán, Glonczi L., Gáspár - Szabó K., Kárpáti, Ádám, Füleki (Horváth G.) – Glonczi G. (Szabó B.), Buri  Vezetőedző: Füleki János 
Gólszerzők: Sánta Zs. (2), Besenyei ill., Buri (2), Glonczi G. (2), Ádám, Horváth G.
Kiállítva: Sánta D. (79. p)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése