2012. augusztus 17., péntek

Sikorszki viselheti a szalagot!

Sikorszki az első, Meczkó a második számú

 Ahogyan az az első bajnoki mérkőzés előtti utolsó edzésen várható volt, kiosztásra kerültek az új feladatkörök az őszi szezonra. az új játékosedző, Lövey Lajos által. Az egyik legfontosabb kérdés a csapatkapitány szerepe. Érdekes helyzet, hogy eddig pont Lövey viselte már jó ideje a "C" betűvel fémjelzett szalagot, így ő azt a saját karjáról adhatta tovább. Az első nyári edzésen pedig saját maga tűzte fel a falra, egy szögre az ő általa viselt karszalagot, és elmondta, hogy az fogja viselni, aki a felkészülés alatt meggyőzi hozzáállásával és mutatott produkciójával.
 Ennek értelmében a pénteki edzésen három személyt nevezett meg Lövey. Igaz ebből kettő nem volt jelen. A csapat első embere a télen érkező Sikorszki Péter lesz, első számú helyettese, a csapat legrégebbi tagja Meczkó Gergely, míg a második számú helyettes Halder Péter.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése