2012. augusztus 28., kedd

"Játszani és győzni szeretnék!"

Pecsenye Krisztián

Pecsenye Krisztián novemberben tölti be 19. életévét, a tavalyi szezonban mégis stabil megye I-es játékosnak számított a lejátszott 30 mérkőzésével. A fiatal jobbhátvéd az edzőmérkőzések során két gólt is szerzett, azonban aligha "csak" emiatt kezdett ő az első bajnoki után, a másodikon is. Teljesítményével komoly konkurencia érkezett a jobbhátvéd posztra, ahol Buri Attilával vívhatja a legnagyobb harcot a csapatba kerülésért, ami megnehezítheti Lövey Lajos játékos-edző dolgát, de ugyanakkor a csapatot erősíti!

A nyár legfiatalabb igazolásaként kerültél Aszalóra. Mindösszesen 18 éves vagy, milyen pályafutást tudhatsz eddig magad mögött?
Pecsenye Krisztián: Abaújszántón kezdtem pályafutásom egészen fiatalon 10 éves koromban. Mindössze 2 évet fociztam ott és átigazoltam Encsre ahol 4 évet töltöttem el és utána Kazincbarcikára kerültem. Ott főleg csak utánpótlás csapatban játszottam, kivéve 1-2 barátságos felnőtt mérkőzést. Tavaly nyáron kerültem vissza Abaújszántóra ahonnan egy fél év után Sajószentpéteren kötöttem ki. Köztudottan ők nem tudták vállalni a megyei I. osztály így távoztam és Horváth Beni hívására, egy-két edzés után itt kötöttem ki! 

Viszonylag későn kerültél a csapathoz, viszont öt edzőmérkőzés, kettő gól volt a mérleged. Jól sikerült a felkészülés?
P. K.: Magamhoz képest nagyon régen nem edzettem nagyjából 2-3 hónapja. A többiek is 1-2 héttel előttem voltak a nyári felkészülésben, én viszont a sajószentpéteri bizonytalanság után csak július végén tudtam váltani. Én jó erőben érzem magam összességében, jól sikerült a felkészülés.

Két bajnokin is kezdőként kaptál szerepet. Hogy érezted magad a pályán, illetve milyennek ítéled a saját teljesítményed?
P. K.: Nagyon örültem amikor megtudtam Edelényben hogy kezdhetek, utólag belegondolva azt hiszem igaz voltak kisebb hibáim, de megoldottam a feladatomat.

Miként értékeled a csapat két bajnokiját?
P. K.: Edelényben sajnos kikaptunk, egy hajtós, kemény mérkőzésen, amit véleményem szerint a bíró döntött el. Ugyanakkor igaz, hogy mi gyengén játszottunk, hiányoztak a váratlan megoldások. A sárospataki mérkőzés a kötelező győzelmek közé tartozott, amit sikerült hoznunk, habár az első félidőben partiban volt Sárospatak.

Melyik poszton érzed igazán otthon magad?
P. K.: Egyértelműen a jobbhátvéd posztot kedvelem, de bármilyen szélsőt szívesen játszom.

Hogy érzed elfogadtak már a társak?
P. K.: Szerencsémre pár embert már ismertem a csapatból, így sokkal könnyebb volt beilleszkednem, amivel egy kis problémám sem adódott, teljes mértékben jól érzem magam.

Hétvégén korábbi csapatoddal, Abaújszántóval mérkőzünk meg, mire számítasz azon a találkozón?
P. K.: Mindenképpen játszani szeretnék volt csapatom ellen és győzni! Én egy jó mérkőzésre számítok, ráadásul a jó pálya kedvez nekünk, így szerintem gólokkal fogjuk nyerni a mérkőzést!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése