2012. május 16., szerda

Szívküldi tabellára: 3 pont!

Újra kijárt mindenkinek a pacsi!

A 29. forduló szerdai játéknapján csapatunkra idegenbeli túra várt, méghozzá a hozzánk egyik legközelebb eső Encs városába tett látogatást együttesünk. A csendes esőben lezajló találkozón újra szép futballal rukkoltak elő kedvenceink, ám kétszer is vesztes helyzetből kellett felállnia a társaságnak, annak a társaságnak, amely a 85. percben Lázár Norbert második találata révén, megérdemelten hozta el mind a három pontot Encsről, így az egymással 2-2-es döntetlent játszó Bükkábrányon és Sajóbábonyon két pontot hoztak a mieink, és így csupán 5 pontra van csapatunk az ezüstérmet jelentő második helyezéstől.
  A találkozó elején is látszott, hogy a mieink próbálják majd játszani a futballt, hiába a nedves talaj, és az átlagosnál kisebb méretű pálya. Lázár révén meg is volt az első kezdeményező lövés, azonban Bóni a jobb alsónál kiütötte a labdát, majd Lázár egy távoli szabadrúgást ívelt a kapu elé, amiről Varga centikkel maradt le, így Orosz fejelte ki a labdát szögletre. A 12. percben aztán egy encsi kontra végén megszerezték a vezetést a hazaiak: Lencsés Norbert húzott be balról, majd lőtt jó 18 méterről, Medve oldalra paskolta a labdát, a hosszún üresen érkező Gallyas pedig a kapuba passzolta azt. 1-0. Továbbra is a mieink voltak a kezdeményezőbbek, azonban Halder szögletét Jakab a kapu felé fejelte, míg Halder saját maga vezette akcióban a védőről lefordulva jó 20 méterről durrantott a kapu fölé. A hazaiak részéről Gregó adott le éles szögből lövést, azonban Medve a helyén volt és hárított a bal alsó saroknál. A 23. percben Tóth Norbert sérülés miatt volt kénytelen elhagyni a pályát, helyére Konkoly Krisztián érkezett. A 29. percben aztán jött a megérdemelt egyenlítés: Varga jobboldali beadását Horváth fejelte a kapuba. 1-1. Számos lehetőséget továbbra sem tudhattak magukénak a hazaiak, Gregó távoli lövése elkerülte Medve kapuját. A félidő vége felé egy szépségdíjas támadás eredménye eredménytelen befejezés lett: Varga-Kosztek összjátékkal jutottak el a mieink az alapvonalig, majd Kosztek beadásáról, ha centiméterekkel is, de mindenki lemaradt. Az első félidőben így hát megvoltak a kisebb-nagyobb lehetőségek, nem sikerült vezetést szerezni.
 A második játékrészben viszont viszonylag hamar, az 54. percben újra a hazaiknál volt az előny. Egy felívelésre Medve lépett ki a kapujából, azonban megelőzte őt Gallyas, és a kapuba csúsztatta a labdát. 2-1. Futhattak a mieink az eredmény után. A helyzetekkel ebben a játékrészben sem volt baj: a jobboldalon Kosztek emelte középre a labdát Sikorszkihoz, aki kiugratta Haldert, támadónk azonban hosszan vette át a labdát, a kilépő Bóni mellett pedig a rövid kapufa mellé spiccelt. Majd Kosztek indult meg a jobboldalon és tört be a tizenhatoson belülre és bár lövőhelyzetbe volt, még egyet tolt a labdán, ami így az alapvonalon elhagyta a játékteret. A 69. percben aztán Bóni lépett ki egy hazaadásra a tizenhatos vonalához, majd rúgta ki a labdát egyenesen Meczkóhoz, aki célba vette az üres kaput, labdája azonban a védők gyűrűjében Lázárt találta meg, aki lefordulva 9 méterről a bal alsóba rúgta a játékszert. 2-2. A 70. percben kettős cserére szánta el magát Luhály István: Halder helyére Tóth László, míg Kosztek helyére Füleki érkezett. A hátralévő időben eléggé csapkodóvá vált a játék. A hazaiak többnyire a mieink hibájából jelentettek némi veszélyt, újabb gólra azonban már nem volt esélyük. Nálunk Sikorszki lábában ment el majdnem a plusz kettő pont, amikor 11 méterről üres kapu fölé emelte a labdát. A 85. percben azonban javította önmaga hibáját. Az akciót Medve szélre érkező kirúgásától érdemes felvezetni, amit Füleki parádés mozdulattan, sarokkal tartott játékban, majd Sikorszkit bedobást érően szerelték. A gyors partdobást Tóth Sikorszkira dobta, aki a tizenhatoson belül középre adta a labdát, a középen érkező Lázár pedig közelről a kapuba pofozta azt. 2-3. A hátralévő percekben a hazaiak a felívelésekkel nem sokra mentek, ugyanis a Jakab Gyula vezette védelem állta a sarat, szó szerint, azonban itt nem csak a védelmet érdemes kiemelni, hanem az egész csapatot, hiszen mindenki küzdött és akart, ennek eredményeképp, ha nem is könnyen de sikerült megszerezni a győzelmet és az azért járó három pontot!
 A következő ellenfél az MVSC, amely csapatot hazai pályán, ASZALÓN fogadják a mieink!


Encs – Aszaló 2-3 (1-1)

Encs, 50 néző. V.: Tóth M.

Encs: Bóni – Gregó, Kucsma, Fülöp, Orosz, Czernai, Lencsés N., Lencsés G. (Konkoly), Molnár, Tarr, Galyas. Edző: Kőrössy Pál.
Aszaló: Medve – Buri, Varga, Meczkó, Kosztek (Füleki), Sikorszki, Tóth N. (Konkoly), Jakab, Horváth B., Lázár (Ónodi), Halder (Tóth L.). Edző: Luhály István.

G.: Galyas (2), ill. Lázár (2), Horváth B.
Jók: Fülöp, Molnár, Galyas, ill. az egész csapat.
Ifi: 6-0.

Kőrössy Pál: – Kétszer is vezettünk mégsem sikerült pontot szerezni mert durva egyéni hibákat követtünk el, és így megérdemelten nyert az Aszaló.
Luhály István: – Jól küzdöttünk és ma is igazi csapatként játszottunk. Győzelmünk megérdemelt a lelkes hazaiak ellen. Sok sikert kívánok a továbbiaknak az Encsnek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése