2012. április 29., vasárnap

Ezzel nem vagyunk előrébb...

A nagy meleg ellenére, izgalmas mérkőzés volt

 A 26. fordulóban szombaton az egy ponttal a tabellán előttünk álló Sajóbábonyt fogadta csapatunk Halmajon. A mérkőzés komoly téttel bírt, hiszen egy esetleges győzelem esetén újra a mi lehettünk volna első számú üldözői  a dobogósoknak. A hétközi bajnokihoz hasonlóan újra már az első percben gól esett, sajnos azonban ezúttal nem a mieink szerezték, hanem a vendég bábonyiak. Lázár viszonylag hamar újra felhúzta a szabadrúgást a "helyére", és hiába szereztek újra vezetést a vendégek, Füleki némi szerencsével egyenlített. A mérkőzés jó iramú volt, helyzetek akadtak itt is-ott is azonban több gól nem esett, így maradt az egy pontos differencia a két csapat között.
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!
 A szerdán kiállított Halder Péter és Konkoly Krisztián pótlását a Barcsa & Luhály edzőpáros Füleki Gáborral és Tóth Norberttel pótolta. Sikorszki Péter ezúttal balhátvéd szerepben tűnt fel, míg az éppen eltiltásából visszatérő Meczkó Gergely, Jakab Gyula előtt szerepelt. Varga Dávid visszakerült a középpályára Tóth Norberttel az oldalán, Horváth és Füleki alkotta a két szélét a középpályának, Lázár Norberttel pedig Kosztek rohamozta elöl a kaput.
 A találkozón Lázár és Kosztek indította útjára a labdát és bár eljutottunk a vendégek kapujáig, fél perc múlva már a bábonyiak örülhettek. Erdei lőtte el laposan jó 15 méterről a labdát bal oldalról, Lövey kitornászta, azonban a hosszú oldalon érkező Nyíri közelről a kapuba vágta a játékszert. 0-1. A szerdai álomkezdés után, ez rémálomba illő volt, hiszen vezetésük tudatában a bábonyi csapat nyugodtan beállhatott védekezni és kontrákra, legfőképpen Bazsányira építeni a játékát. A mieink átvették az irányítást, a kapu elé azonban nem sikerült odaérni. Az első lövési kísérlet Füleki nevéhez fűződött, aki balról éles szögből próbálta a hosszú felsőbe áttekerni a labdát, vajmi kevés eredménnyel. Lázár jó helyről elvégzett szabadrúgási kísérlete, csak a sorfalig jutott, majd egy szöglet után a kipattanó labdát Tóth Norbert küldte kapura, lövésébe azonban ismét beleálltak a védők. A 17. percben aztán már nem állt bele senki, semmibe: Lázár kissé távolabbról, de annál szebb befejezéssel rúgta a szabadrúgást a jobb felső sarokba, Valkányi kapusnak esélye sem volt. 1-1. A gól újra nyitottabbá tette a játékot, és sajnos nem telt bele sok, hat perc múlva már újra a bábonyiaknál volt az előny: Lövey rossz kijövetele után Nyeste elé pattant a labda, aki a kapuba továbbította azt. 1-2.  Nem maradt más hátra, menni kellett újra előre, ez azonban majdnem megbosszulta önmagát, egy vendégkontrából Erdei tört egyedül Lövey kapujára, aki ezúttal jó ütemben lépett ki, ezzel lezárva a szöget a támadó előtt, aki így kisodródott helyzetből már nem tudott semmit kezdeni a játékszerrel. Támadtak a mieink, de nem sikerült közvetlen a kapu elé kerülni. De ha nem megy közelről, próbáljuk távolról, gondolhatta Füleki Gábor, aki a 43. percben balról befelé húzta lőtte el jó 24 méterről a labdát, szerencséjére Valkányi elcsúszott, így nem érhette el a kapu jobb oldalába vágódó labdát. 2-2. Így ilyen eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.
 A második játékrészt szántói módra kezdte majdnem a csapat. Lázár támadta le a középkezdésből hátratett labdát, eredményesen, az ugyanis róla a kapu felé pattant, kicselezte az elfekvő Valkányit, majd a visszaérő két védőt, és a rövidbe akarta passzolni a labdát öt méterről, azonban "lövése" a kapufáról kifelé pattant. Ahogy Barcsa László a mérkőzés után nyilatkozott eszetlenül támadott mindkét csapat, a nagy meleg ellenére pedig tényleg nagy volt a rohanás, és az iramra nem lehetett panasz. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Az első komoly lehetőség a bábonyiak előtt adódott, egy jobboldali beadás után Bazsányi fejelte felső lécre a labdát, majd az onnan levágódó labdát szintén Bazsányi a kapu felé bólintotta. Az 58. percben Füleki helyett Bodnár lépett a pályára, három perccel később pedig Varga Dávid helyett Ónodi érkezett. A 69. percben Tóthok cseréltek: Norbert helyett László lépett a pályára. Újabb sajóbábonyi lehetőségek következtek, a baloldalon ficánkoló Erdei újabb elfutását követően lőtt a kapura lövése, pedig centikkel kerülte el a baloldali kapufát, majd egy kiugratást követően Lövey ha üggyel-bajjal is de sokadjára felszedte a labdát Nyíri elől. Nálunk Lázár újabb szabadrúgása fokozta a kedélyeket, azonban ezúttal a hosszú felső felé tartó labda elkerülte a kaput. A meccslabdát Tóth hagyta ki, Hováth lövését védte Valkányi, a kipattanó labdát támadónk olyannyira rosszul találta el szemben az üres kapuval, hogy majdnem bedobás lett belőle... A találkozó 2-2-es döntetlennel ért véget, amely igazából egyik csapat számára sem jó.

Aszaló-Sajóbábony: 2-2 (2-2)
Halmaj, 100 néző. V.: Dósa

Aszaló: Lövey - Buri, Jakab, Meczkó, Sikorszki - Horváth, Varga (Ónodi), Tóth N. (Tóth L.), Füleki (Bodnár) - Lázár, Kosztek
Edző: Barcsa László, Luhály István
Sajóbábony: Valkányi - Tamás, Tóth L., Novák, Hronyecz, Molnár (Bódi), Nyeste, Hamza, Nyíri, Erdei-Nagy, Bazsányi.
Edző: Kapitány Béla

Gólszerzők: Lázár, Füleki ill. Nyíri, Nyeste
Jók: Lázár, Horváth ill. Nyeste, Hronyecz, Tóth L., Bazsányi, Tamás
Ifi: 0-0.

Barcsa László: Nagy iramú, nyílt mérkőzésen mindkét csapat ész nélkül támadott, így sok helyzet alakult ki, és maradt ki mindkét kapu előtt. Egyetértek a kolléga megnyílvánulásával, de nem is ők a hibásak, hogy alkalmatlanok, a fejétől büdös a hal. Várom a soros eltiltásomat.
Kapitány Béla: Gratulálok mindkét csapatnak, mert nagyiramú, változatos és eseménydús mérkőzést játszottak. El tudták viselni az indiszponált, nagyon gyenge játékvezetést, különösen az egyes számú asszisztenst, aki teljesen alkalmatlan erre a feladatra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése