2012. március 31., szombat

Mit neked szabadnap...

Komoly munka folyt!

 Lévén, hogy a 21. fordulóban a gönci csapat visszalépésével a mieink szabadnaposak voltak, így némi csapatösszetartást szerveztek meg egymás között a fiúk. Igaz, hogy a keret nagy része ilyen-olyan elfoglaltság miatt nem volt jelen, aki szombaton Aszalón járt jól szórakozott és jól lakott. A nap eseménye, az első disznóvágás volt az Aszalói Sportegyesület életében. A főszervező Konkoly Krisztián és felvidéki csapata: Horváth Benjámin, Jakab Gyula és Varga Dávid korán reggel Abaújlakra ment az áldozatért.
Képek a szombati napról: ide kattintva!

  A célállomásra menet az utazók közé bekerült még Medve Ádám, így 5 fős társaság, plusz az utánfutón ekkor már tehetetlenül feküdt sertés reggel negyed 8-ra futott be a "hentesüzembe". A kiválasztott vágnivaló mint felépítését, mint pedig később kiderült belső részeit meglátva is elég érdekes gondolatokat ébresztett a jelenlévőkben, mindenesetre Konkoly hősiesen, életében először szúrt meg malacot. Perzselés közben aztán fény derült a malac érdekes alakjának okára, miszerint: "Ez két hónapja még versenyzett Nagykállóba az agárfuttatáson." Majd szép lassan átment a sertés az ilyenkor szokásos eljárásokon: perzselés, kaparás és szépen sorjában haladt a munka. Reggelire, a hősiesen összeszedett csekély vérmennyiség és az ilyenkor hagyományos körítés volt az asztalon. Folyamatosan haladt a munka, így időben, már délre elkészült a szétbontása a későbbi betevőnek. Jöhetett a hurka-kolbász projekt, és a főszervező Konkoly legfőbb csalódása, hogy érdekes módon egy csepp zsírnak valót sem tudtak lefejteni az állatról, így a tepertő és a zsír kimarad a "buliból". Pár próbálkoztak lelkesen Vargáék eredményre nem jutottak a nagy bőrdarabokkal, illetve mégis, ugyanis gönci futballistánk ismerőse tetováló művész... Gondolom nem kell tovább ragozni, eme fantasztikus ötletet. A hurka-kolbász töltésre már nem maradt sem Horváth, sem Jakab, utóbbi játékvezetői asszisztensnek ment Mezőzomborra. Megérkezett viszont, ha futólag is Luhály István, és tartósan Szalánczi István, aki szintén aktívan kivette a részét a munkából. Idővel elkészült minden, így leltárba véve a húsokat, valamint kisütve a hurkát ültek le ebédelni a dolgos emberek. Közben megérkezett a Szerencs környéki delegáció,  így Sikorszki Péter, Buri Attila és a meghívott vendég, Deme Attila is részt tudott venni a vacsorán. A "VIP-be" érkezett még Tamás Bertalan, Gazsi Barnabás Füleki János, míg a játékosok csekély létszámát Füleki Gábor dúsította.
 A nap végére a torkok nem maradtak szárazon, így mindenki teljesen jókedvűen távozott a helyszínről és két autós aszalói "küldöttség" képviseltette magát délután az Abaújszántó-MVSC bajnoki mérkőzésen. (2-1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése