2012. február 4., szombat

Pitbull módjára kergettük be az oroszlánt a barlangba!

Ezzel lett vége!

Szombaton Tiszaújvárosban léptek pályára az Aszalói Sportegyesület futballistái a XXVII. Borosi László Teremlabdarúgó Bajnokság elődöntőjében, miután múlthéten Szikszó-Tomor-Lakot, Homrogdot, Alsóvadászt és Kiskinizst utasították maguk mögé a fiaink. A folytatásban várható volt, hogy nem lesz egyszerű dolga a srácoknak, ugyanis a sors Tiszaújvárosra juttatta a mieinket, ahol a címvédő Tiszaújvárossal, az NB2-ben szereplő Mezőkövesddel, az NB3-as Cigánddal, valamit a két megyei I. osztályú Tállyával, illetve Abaújszántóval kellett megküzdenie a mieinknek. A kezdet nem indult jól, azonban a vége olyan jól sikerült, hogy kedvenceink az első helyen jutottak a Borsod megye talán legrangosabb teremlabdarúgó tornájának nagy döntőjébe, ahol vasárnap lépnek parkettára a mieink, egyenlőre az biztos: a másik résztvevő Mezőkövesd!
Képek a teremtornáról: ide kattintva!
Videó az öltözőben tartott rögtönzött ünneplésről, a cikk végén!


 A csapat korán kelt útra, hiszen háromnegyed hétkor volt gyülekező Aszalón, majd egy rövid meleg teázás után útra keltek a mieink a községi kisbusszal. Így 13 játékossal vágott neki a csapat az elődöntőnek: Lövey Lajos és Medve Ádám a két kapus, valamint Abonyi László, Buri Attila, Deme Attila, Füleki Gábor, Horváth Benjámin, Kispál Péter, Konkoly Krisztián, Meczkó Gergely, Kosztek Erik, Tóth László és Varga Dávid.

Tiszaújváros-Aszaló: 4-0
 A torna úgy indult, ahogy az várható volt reggel 8:30-kor. Álmosan a címvédő ellen nem indult jól a mérkőzés a mieink számára és nem is folytatódott jól. Bár partiban voltak a fiúk, kapura nem sikerült igazán nagy veszélyt jelenteni és még az "alapvonali palánkkal" sem sikerült barátságba kerülni, így mi gól nélkül zártuk az első találkozót, míg a tiszaújiak négyszer találtak be Lövey kapujába, igaz nagy részt egyéni hibák után kaptuk a gólokat.

Mezőkövesd-Aszaló: 5-6
 A címvédő után jöhetett az NB2 jelenlegi 6. helyezettje, így a második kör sem bizonyult egyszerűbb feladatnak. A mieink azonban felnőttek a feladathoz testben-fejben-lélekben és óriási csatában 6-5-re legyőzték az erősebbnek vélt ellenfelet. A kiállításokkal és érdekes játékvezetői ítéletekkel tarkított összecsapáson Horváth Benjámin előkapta az elmúlt heti Szikszó-Tomor-Lak ellen mutatott formáját, és rögtön egy hármassal indított, ráadásul nem akármilyenre sikerült a harmadik: a kapujából kimerészkedő Szántai Levente passzolta el a labdát rosszul, Horváth pedig állítás nélkül pörgette hajszál pontosan a kapuba a pöttyöst a kilépő kapus felett nagyjából a félpályáról! A mérkőzés utolsó 15 másodpercére emberhátrányba kerültek a mieink 6-5-ös vezetésnél és a kapu előteréből jöttek szabadrúgással a mezőkövesdiek, majd egy 10 másodperces flipperpartit csaptak a csapatok és talán egyedül a kövesdiek vészkapusát nem érintette a labda abba a 10 másodpercbe. Végül Buri vágta ki a labdát és amit Füleki János nem sietett visszaadni, Nagy Ferenc játékvezető pedig lefújta a mérkőzést. Az esett miatt kicsit ment az oda-vissza beszéd, de végül békében mindenki az öltözőbe vonult, ahol egy mondatot elcsípve csak annyit jegyeztek meg: "Nekik ez az év mérkőzése volt..." Amit megnyertünk!
Gólszerzőink: Horváth (3), Kosztek, Buri és Füleki

Nem csak ők hárman örültek!

Tállya-Aszaló: 5-9
A harmadik mérkőzés az osztályokat tekintve könnyebbnek tűnt, azonban a Kristóf Petit soraiban tudó Tállya ellen sem mehettek biztosra a mieink, ám az előző mérkőzésen mutatott mentalitással bármire képesnek bizonyult a társaság és ez bizony kellett bajnokságunk éllovasa ellen is! Változatos mérkőzésen már 5-2-ra is vezettek a mieink, azonban a második félidőben volt 5-5 is az állás, ahol bizony ha nem mi rúgjuk a következőt, nagy baj is lehetett volna,de Varga lenyugtatta a kedélyeket és végül még hármat rámoltak be a fiaink Hegedűs kapus kapujába, ezzel lett a vége 9-5! A mérkőzésen ezúttal Kispál Péter bizonyult a nyerőembernek, akinek három gólja közül főleg az első sikeredett közönségdíjasra, Horváth passza után sarokkal húzta be a hosszú alsóba a bőrgolyót. Felmerült a kérdés a mérkőzés után: kezdhetünk számolgatni?
Gólszerzőink: Kispál (3), Kosztek (2), Varga (2),

Aszaló-Abaújszántó: 5-3
Jöhetett a negyedik összecsapás, a szintén megyei I. osztályú Abaújszántó ellen, akik mint tudjuk teremben nagyon jól szerepelnek általában. Az első mérkőzésükön ezt bizonyították is, hiszen 7-2-re győzték le például Cigándot. S bizony bekezdtek ellenünk is: az első félidőben 3-0-ra elmentek a a szántóiak Lehoczki vezérletével, így valami óriási fordulatra volt szükség ahhoz, hogy ne szálljunk el a továbbjutásban folytatott harcban! Barcsa László és Luhály István páros pedig jó érzékkel a másodiknak nevezett sort küldte a pályára és bizony felálltak a padlóról a mieink: Buri majd Abonyi volt eredményes, Konkoly pedig bombagóllal egyenlített: spiccel rúgta a felső sarkot tartó vasba a labdát, jó 10 méterről! A végeredményt Meczkó állította be, aki előbb ballal, majd jobbal vette be a szántóiak kapuját! Persze mit sem értünk volna a rúgott gólokkal, ha nincs egy kitűnő kapusunk, aki 0-3-nál védett kétszer is hatalmas ziccert, és talán az volt annak a találkozónak a fordulópontja. A végeredmény 5-3, így egy mérkőzés volt hátra csupán és bizony érdemes volt elkezdeni elemezni a tabellát és az eredményeket...
Gólszerzőink: Meczkó (2), Buri, Abonyi, Konkoly


Aszaló-Cigánd: 7-6
 Nagyjából délután négy óra: kint szakad a hó, fúj a szél, a mieink pedig a játéktér mögötti részen melegítenek azzal a tudattal, hogy rendes játékidőben nem szabad kikapni, ezt leszámítva bármi lehet! Illetve mégsem, mert egy esetleges győzelem esetén akár elsőként is továbbjuthattunk. A mérkőzésen többször is vezetést szereztek a cigándiak, azonban a mieinknek volt lélekjelenlétük többször is felállni a padlóról és óriási küzdelemben, úgy játszottuk az utolsó két percet, hogy a cigándiak vészkapussal, vagyis hat emberrel támadtak amelynek bizony majdnem meglett az átka, azonban legközelebb Buri járt ahhoz, hogy beívelje az üres kapuba a labdát. Mindenesetre a mieink hősiesen, fogcsikorgatva küzdöttek és 15 másodperccel a vége előtt még 7-5-re vezettek, azonban nem sikerült kapott gól nélkül lehozni az "emberhátrányt", de legyen ez a legnagyobb bajunk: a végeredmény: Aszaló-Cigánd: 7-6!
Gólszerzőink: Horváth (3), Deme, Kispál, Konkoly, Buri

A végeredmény:

Csapat
M
GY
GY(büntető)
V(büntető)
V
GK
P
  1. Aszaló
5
4
0
0
1
27-23
12
  1. Mezőkövesd
5
3
1
0
1
29-17
11
  1. Tiszaújváros
5
3
0
0
2
19-23
9
  1. Cigánd SE
5
2
0
1
2
28-25
7
  1. Abaújszántó
5
1
0
1
3
21-25
4
  1. Tállya
5
1
1
0
4
19-30
2

 Ez a győzelem azt jelentette, hogy csapatunk az A-csoport győzteseként jutott be a vasárnapi Borosi-kupa fináléjába, a miskolci Generali Arénába, ahol a mieink a bemutató mérkőzés után (12:30), 13:05-kor lépnek pályára a tényleges elődöntő első mérkőzésén, az ellenfél azonban csak a helyszínen derül ki, hiszen a B-csoport holnap reggel fejezi be a maga küzdelmét.
 Ami biztos, a mieink rossz esetben is a 4. helyen zárják az éven a Borosi-kupát, azt a kupát, amelyben eddig még a selejtezőben sem sikerült továbbjutni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése