2012. január 14., szombat

Vezetőedző híján elkezdték

Luhály Istvánnal kezdték a munkát
 Szombaton megkezdte a felkészülést csapatunk a tavaszi szezonra. Barcsa László vezetőedző nem tudott jelen lenni, így az általában vele érkező Buri Attila, Deme Attila, Bodnár Barnabás trió is lemaradt az első foglalkozásról. Az edzést így Luhály István vezényelte le, a megjelenő 14 főnek. A holnapi felkészülési tornát figyelembe véve nem volt annyira pörgős edzés, így a holnapi nap ez nem lehet benne a lábakba.

 A rövid felvezető beszélgetés után, következhetett a bemelegítés, egy kis fizikai felkészítő, majd a labda is előtérbe került az első etap végére. A második szakaszban a már jól megszokott, iskola- 3-s számú főút távot futotta le a társaság, majd az utolsó harmadban egymás közti játékkal fejeződött be az edzés.

Lázár (balra) is részt vett az edzésen

 A tényleges keretből: Lövey Lajos, Konkoly Krisztián, Meczkó Gergely, Varga Dávid, Horváth Benjámin, Kosztek Erik, Kispál Péter, Tóth Norbert és Tóth László volt jelen, valamint az ausztriai félszezonjából hazatérő Lázár Norbert. A csapattal edzett még Agárdi Zsolt és Szabó Krisztián.
 Két új arc is jelen volt, igaz közülük Tarr Máté jelenleg a szintén megyei I. osztályú Gönc csapatát erősíti, így ő csak "mozogni" jött, immár nem először. A másik új fiú szándékai azonban komolyak: Drótár Tamás (1992. július 21.) kazincbarcikai nevelésű támadó. Ő a holnapi tornán egyébiránt a csapattal tart.

 Nem lesz ott viszont Tóth Norbert és Kosztek Erik, viszont a mai edzésről hiányzók erősítik majd a keretet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése