2011. november 4., péntek

Szombaton Mád érkezik!

 Az őszi szezon a végéhez közeledik, és már csak 4 találkozó van hátra ebből a szezonból. A 14. fordulóban az megyei I. egyik újonca, Mád látogat majd a mieinkhez Halmajra. A mérkőzés a megszokottal ellentétben 11 órától kezdődik, így a felnőtt mérkőzést rendezik meg hamarabb és csak úgy játszanak majd az ifjúsági csapatok.


Varga háromszor már beköszönt...
 A vendégek a nyáron nagy átalakuláson estek át, aminek következtében nem állt össze teljesen csapatuk, így a tabellán elfoglalt helyezésük némileg csalóka lehet. Ide távozott ugye a nyáron csapatunktól a két fiatal: Mészáros Balázs és Vasas Péter, akik rendszeres játéklehetőséghez jutnak. (A két játékossal készült interjú, amelyet hamarosan olvashatnak majd itt a honlapon)  Jelenleg a tabella 15. helyén állnak 10 megszerzett ponttal. Két győzelmük közül az egyiket hazai környezetben (Mád-Emőd: 4-1), míg a másikat idegenben érték el (Sajószentpéter-Mád: 2-3). Négy döntetlen döntetlen szintén fele-fele arányban van hazai illetve vendégszerepben. Hazai környezetben 1-1-es döntetlen értek el Sátoraljaújhely és az MVSC ellen, míg idegenben rögtön az első fordulóban Göncön játszottak szintén 1-1-es döntetlen, majd két fordulóval ezelőtt Ongán végeztek 0-0-ra. A mádiak a legnagyobb vereséget a 11. fordulóban könyvelhették el, amikor is Szikszó-Tomor-Lak ellen futottak bele egy hatosba.
 A nyári felkészülés alkalmával Mádon összecsapott a két csapat, ahol eléggé irreális körülmények között Varga Dávid mesterhármasának és Tóth László találatának köszönhetően 4-0-s sikert könyvelhettek el a mieink, az akkor még csak alakuló mádiak ellen.
 Az egyetlen hiányzó a mieink közül az MVSC ellen kiállított Kosztek Erik lesz, illetve a vezetőedző Barcsa László, aki ismét külföldön fog tartózkodni, így csak úgy mint Encs ellen, most is Luhály István lesz az első számú tréner.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése