2011. november 19., szombat

NB3-s színvonalért 1-1 pont járt!

Horváthnál jó helyen volt!
 Tény, hogy rendkívül jó iramú, magas színvonalú mérkőzés volt, azonban a mieink részéről ebből csak 89 és fél perc mondható annak... Az első 30 másodpercét leszámítva a szombati találkozónak, teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a mieink a listavezetőnek. Gólhelyzetek akadtak mindkét csapat előtt, de mind Lövey mind pedig Kristóf magas hőfokon teljesítettek, akárcsak a mezőnyben lévők. A mérkőzést vezető Kálmán Imre is megvolt elégedve a látottakkal és szerinte ez a párharc egy NB3-s színvonalnak bőven megfelelt! Ezért azt hiszem mindkét csapatot dicséret illeti! Képek a mérkőzésről: ide kattintva!

 Mind a bevezető sorokban említésre került: a tállyaiak a középkezdés után megszerezték a vezetést... A történet onnantól érdekes, hogy Barcsa László látván, hogy álltak fel a vendégek a kezdéshez figyelmeztette a védelmet, hogy indítani fogják a támadót, és bizony ahogy ezt az utasítást kiadta, már ment is a labda és a két Mihálszki testvér állva hagyva a védelmet, némi szerencsével összehozta durván 15 másodperc után a vezetőgólt, a gólszerző Mihálszki Csaba volt. 0-1. Ilyen kezdésre valószínű még a legfanatikusabb tállyai szurkoló sem számított, akiket egyébként dicséret illet, hogy a csípős hideg ellenére is szép számban elkísérték a csapatot. Lényeg a lényeg egy perc már állhattunk fel a padlóról, bár még jó pár percig érződött a sokk a csapaton, de szépen lassan kijöttek a mieink a szorításból. A második helyzet is a tállyaiak előtt adódott, sőt egy baloldali beadás után a játékos-edző Pachinger egészen pontosan kapufát fejelt, a kipattanót pedig Vasas vágta felé. Megvolt az első komoly lehetőség is a mieink előtt, Tóth László lőtt el jó 20 méterről baloldalról egy labdát félfordulatból, azonban a röviden álló Kristóf szögletre tolta a labdát a rövid felső elől. Majd Horváth cselezte be magát a tizenhatoson belülre a jobb szélen, középre adott az érkező Varga lövésébe beleléptek, majd Bodnár próbált belepiszkálni a labdába, végül azonban ha nehezen is de tisztáztak a vendégek. A tállyaiak nagyrészt beívelésekből és szögletekből veszélyeztettek, főleg Pachinger révén, de fejesei vagy elkerülték a kaput, vagy Lövey fogta őket. Kristófnak is akadt dolga: egy jobboldalról érkező beadást Deme fejelt középre, amibe a tállyai hálóőr reflexszerűen ütött ki, majd egy szintén jobb oldalról érkező labdát fejeltek ki a védők Konkolyhoz, aki egy igazítás után lőtt kapura jó 23 méterről, a jobb alsónál azonban Kristóf fogta a játékszert. A mieink mezőnyfölénye némileg érződött, bár mindkét csapat előtt voltak ugyan lehetőségek az első félidőben, de gólt mégis csak a vendégeknek sikerült szerezni, így 0-1-s eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.
 A második játékrész elején, ha nem is fél perc alatt, de hamar sikerült egyenlíteni. Az 51. percben Horváth cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd két védő között elesett, Kálmán játékvezető pedig büntetőt ítélt, amit magabiztosan értékesített Deme. 1-1. Az egyenlítés után aztán mindkét csapat igyekezett maga számára kedvezővé tenni az eredményt, azonban hol az egyik, hol a másik fél járt ehhez közelebb. A második félidőben inkább a tállyaiak voltak a kedvezményezőbb és az ellentámadásból próbáltak a mieink az elején veszélyeztetni. Egy vendégoldalon röviden hazagurított labdára Bodnár startolt rá a kilépő Kristóf felett átemelte a játékszert az üres kapu felé ugyan elindult a labda, Kálmán játékvezető szabálytalanságot ítélet kifelé. Ugyan a sípmester próbálta lehozni lap nélkül a találkozót, az 58. percig bírta: előbb Horváth kapott figyelmeztetést egy rossz belépőért, majd két perccel később Mihálszki Norbert kapott ugyanilyenért sárga lapot és ami fájóbb a 61. percben Buri Attila kapott érdekes körülmények között sárga cédulát: a partjelző ugyan húzta a vendégek támadásánál a lest, azonban mikor szögletre került a labda, már közel sem jelezte a szituációt: védőnk mondván hogy szabadrúgás következik kifelé, felkapta a labdát és elakarta végezni a szabadrúgást, amikor már villant is a lap...Ez azt jelenti, hogy jobbhátvédünk Szikszó-Tomor-Lak ellen kénytelen lesz kihagyni a mérkőzést! A játék azonban folytatódott tovább és ahogy teltek a percek, úgy lett egyre inkább kapkodóbb a játék. Barcsa László a 65. percben Tóth László helyére Ónodit küldte a pályára. A fiatal támadó ezúttal jól szált be a mérkőzésbe. Előbb adott egy remek labdát Koszteknek, azonban ritka pillanatok egyike volt, hogy a futóversenyben szélsőnk nem tudta megverni védőjét, így leszerelték. Majd jött Ónodi másik nagy pillanata, amikor is elegánsan talppal húzta el a védő mellett a labdát, majd Kispálhoz passzolt, akinek lapos lövése elment a bal alsó mellett. Majd Vasas Viktor húzott befelé a bal szélről és lőtt kapura, azonban Lövey hatalmas bravúrral elhárította a veszélyt a rövid alsó elől. Nálunk talán a legnagyobb gólszerzési lehetőség Kosztek előtt adódott, amikor is Horváth jobboldali beadása után, szélsőnk sarokkal perdített kapura, a labdát a gólvonal elől ugyan kivágták, de amúgy is les miatt érvénytelen lett volna a találat. A mérkőzés végén még két cserét hajtott végre Barcsa László, Füleki és Abonyi állt be Kispál és Kosztek helyére. Döntés azonban nem született, így 1-1-s döntetlennel ért véget a végig magas színvonalú találkozó!

Aszaló – Tállya    1-1 (0-1)
Halmaj, 150 néző. V.: Kálmán.
Aszaló: Lövei – Buri, Deme, Meczkó, Konkoly, Horváth, Varga, Kispál (Füleki), Bodnár (Tóth N.), Kosztek (Abonyi), Tóth L. (Ónodi). Edző: Barcsa László, Luhály István.
Tállya: Kristóf – Bodnár (Siróczki), Molnár, Kovács, Gréz, Balázs (Szárnya), Pachinger, Mihálszki Cs., Vasas, Orosz (Kiss), Mihálszki N. (Barna). Játékos-edző: Pachinger János.
G.: Deme (11-esből), ill. Mihálszki Cs.
Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat.
Ifi: 0-7.
Barcsa László: – Nagy iramú, magas színvonalú mérkőzésen a két csapat igazolta a tabellán elfoglalt helyezését. Az igaz, hogy vendégeknek több lehetősége volt, de igazi gólhelyzetek nekünk voltak. Sok sikert a Tállyának!
Pachinger János: – Igazi rangadóhoz méltó mérkőzés volt, jó irammal, sok gólhelyzettel. Úgy érzem, hogy több lehetőségünk is volt a győztes gól megszerzésére, ezek kimaradtak így csak egy ponttal gazdagodtunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése