2011. szeptember 11., vasárnap

Emőd után Nyékládháza is lenullázott...

Sajnos eléggé árulkodó kép...

A 6. játéknapon, a nyáron jócskán átalakuló Nyékládháza csapatát fogadtuk hazai pályán. A mérkőzésben benne volt a hétközi Emőd elleni találkozó javítási lehetősége. Lejárt Barcsa László kétmérkőzéses eltiltása a kispadtól, így újra a pálya mellől dirigálhatott a vezetőedző, aki a Lövey, Buri, Deme, Konkoly, Meczkó, Varga, Kispál, Tóth Norbert, Bodnár, Kosztek, Orlóczki kezdő tizenegyet küldte a pályára, annak reményében, hogy a csapat megtartja veretlenségét a "halmaji környezetben".
Képek a mérkőzésről: ide kattintva!

A mérkőzés csak úgy, mint Emődön most sem úgy indult ahogy azt elképzeltük. Többet birtokolták valamivel a vendégek a labdát és ami aggasztóbb képet adott, az pedig az, hogy a mieink meglehetősen elképzelés nélküli játékot produkáltak és nem csak az első percekben. Ráadásul a 9. percben peches módon megszerezték a vezetést a nyékiek: egy jobboldali szabadrúgást íveltek a kapu elé, a labdába Sípos ért bele, a védeni igyekvő Lövey azonban Meczkóra paskolta a labdát, ami így védőnkről lepattanva szép lassan átcsordogált a gólvonalon... 0-1. A vezető gól megszerzése után, ugyan még rengeteg idő volt hátra, de érezhetően beálltak a vendégek a saját kapujuk elé, a kontrákra építvén ezzel játékukat. A mieinknek pedig maradt az ellenfél védelmének megbontása, ami azonban nem ment könnyen. Az első igazán futballra emlékeztető támadásunkat, és első igazán nagy helyzetünket egy Kispál & Kosztek összjáték után jegyezhettük: Kispál gurított vissza sarokkal a 16-on belül baloldalról, majd a mögötte érkező Kosztek belsővel próbálta eltekerni a labdát, azonban a vendégek kapusa bravúrral hárított, az ismétlésnél pedig Kispál éles szögből leadott lövése elment a kapu előtt. Talán ez volt az első játékrész legnagyobb helyzete a részünkről, míg a nyékiek második találatukat is megszerezték egy szöglet utáni fejesből, más kérdés, hogy ezt szabálytalanság miatt érvénytelenítette a Kátai játékvezető. A félidő vége felé már feleszméltek a mieink és valamivel többet vendégek térfelén a labda, azonban igazán komoly gólszerzési lehetőség nem adódott számunkra. Pusztán egy jobboldalról beérkező beadásba Orlóczki csúsztatott bele, így azonban a labda Kosztek előtt éppen hogy elcsúszott, aki nem tudott belepöccinteni a játékszerbe, így az kigurult a kapufa mellett.  Az utolsó percekben Meczkó kapott a lábára egy "szeretetcsomagot" így ő a második félidőt már nem is vállalta.
 Helyét Füleki Gábor foglalta el. Valamivel másabb felfogású csapat érkezett ki a szünet után, és nem csak a mi részünkről, ugyanis pár perc játék után kiderült a vendégek teljesen a védekezésre fognak koncentrálni az elkövetkezendő 45 percben. Így is történt: jóval többet birtokoltuk a labdát, azonban épkézláb lehetőség továbbra sem akadt. Ahelyett, hogy az apró passzos, kreatív játékot játszották volna kreatív középpályásaink, felesleges felívelgetések hadával volt dolga a vendégvédelemnek, amelynek átlagmagassága meghaladta a 190 centimétert, így kicsit elgondolkoztató volt, hogy mit is akarunk elérni a magas labdákkal, az átlag 170 centis pályán lévő támadóinkkal. Akadt egy-egy Varga próbálkozás, azonban középpályásunk lövései messze elkerülték a vendégkaput. Cserékkel próbálta felrázni a csapatot Barcsa László: a 72. percben Tóth Norbert helyére Abonyi László állt be, majd hét perccel később Tóth László foglalta el Orlóczki helyét. A mérkőzés ezen időszakban látszott leginkább a hajtás, a küzdelem a mieink arcán, azonban hiába a nagy igyekezet és rohanás, ha továbbra sem sikerült helyzeteket kidolgozni. Ráadásul a 83. percben egy kilépő támadót Abonyi rántott vissza, és mivel a játékvezető úgy ítélte meg hogy gólra törő játékosról volt szó, csereként beállt fiatal jobbhátvédünket kiállította a játékvezető. Ennek ellenére továbbra is a vendégtérfélen volt többet a labda és azonnal vágtak mindent előre, ha esetleg hozzájuk került a játékszer. A vendégvédelem állta a sarat, így újabb gól nem született, Nyékládháza 1-0-s győzelmet aratott.
 A mérkőzés után a csapatot Tamás Bertalan alpolgármester látta vendégül a községi borházban egy babgulyásra.

Aszaló-Nyékládháza: 0-1 (0-1)
Halmaj, 100 néző Vezette: Kátai
Aszaló: Lövey - Buri, Deme, Meczkó (Füleki), Konkoly - Varga, Kispál, Tóth N. (Abonyi), Bodnár - Kosztek, Orlóczki (Tóth L.) Vezetőedző: Barcsa László
Nyékládháza: M. Varga - Gilányi, Bereczki, Nagy, Banu - Bóta (Fodor), Sipos (Szűcs), Kuzma, Mida - Németh, Tóth (Madarász) Vezetőedző: Vidinczei Kálmán
Góllövő: Sipos        Kiállítva: Abonyi (83')
Ifi: 7-0
Jók: senki ill. egész csapat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése