2011. augusztus 24., szerda

Nagy küzdelemben, de megérdemelten!


Szerdán Edelényt fogadtuk "hazai" pályán forró nyári napsütésben a 2. forduló küzdelmeiben. Tartottunk a mérkőzéstől, hiszen azért a tavalyi szezont Edelényben egy 7-1-es vereséggel zártuk, aminek bizony voltak hatásai akkor... Viszont új szezon, új csapat, ennek ellenére ugye Tiszalúcról is buta hibáinkat könyörtelenül kihasználták a hazaiak, így 5-2-es vereséggel kezdtük a szezont, ráadásul most még jött Edelény, amely viszont 4-3-ra kikapott hazai pályán Tállyától! Képek a mérkőzésről: ide kattintva!


 Na de... A mérkőzést majdnem sikerült úgy kezdeni, mint vasárnap, ugyanis egy hátul eladott labdával a vendégek hosszú sérüléséből felépülő támadója Sikur ugrott ki, azonban a jó ütemben kimozduló Lövey elhárította a bajt. A mérkőzés első 5-9 percében puhatolózás folyt a csapatok között, ám a mieinknél valamicskével többet volt a labda. A 10. percben pedig megszereztük a vezetést: egy jó 18 méterről elvégzett baloldali szabadrúgásnál Bodnár csak beijesztett, a rövidre elmozduló kapus mellett viszont Varga a hosszú alsóba lőtte a labdát! 1-0. A gól után még jobban felpörgött az iram, ami addig sem volt gyenge így a nyári forróságban. A vendégek csak távolról elvégzett szabadrúgásokkal próbálkoztak, amiket többnyire Deme és Buri fejelt vissza a mezőnybe, illetve elvétve Lövey is lehúzott egy-egy beívelést. A 17. percben pedig tovább növeltük az előnyünket: igazán nagy helyzet nélkül, de sikerült és egy beívelés után Orlóczki közelről a léc alá vágta a labdát. 2-0. Nagyobb helyzetecskéket dolgoztak ki a mieink a félidő második felében, főleg Bari volt aktív, akinek mindkét baloldalról leadott lövését csak szögletre tolta Kozma kapus. A 43. percben Szász ráncigálta meg Molnár Gábort a tizenhatoson belül, aki ugyan földre esett Rendek játékvezető sípja viszont néma maradt. Az eset után a hevesen reklamáló Molnárt a sípmester kiállította, majd a pályára rontó Göndör Béla vezetőedzőt a technikai zónán kívülre küldte. Az első félidőt így 2-0-s vezetéssel zárták a mieink.
"Bodnár gólja után jött az öröm"
 A második játékrészben jobban kezdtek a fiúk, mint a vendégek és hamar dűlőre is vihették volna a dolgot, azonban Orlóczki egy az egyben hatalmas ziccert lőtt a kapu felé, így maradt csupán a 2-0-s vezetés, ami a 57. percben egy gólos előnyre olvadt: egy baloldali szabadrúgás után a kipattanóból háromszor próbálkoztak a vendégek, ami az utolsó lövésből jutott el egészen a hálóig, igaz Vajda lövése Bari combján irányt változtatott, így Lövey tehetetlen volt. 2-1. Érezhető és várható volt, hogy az edelényieket az emberhátrányban szerzett gól majd felpörgeti, így az egyenlítés érdekében jóval többet vállaltak előre, a mieink pedig a kontrákra játszottak inkább. Ennek eredményeképp többször támadhattunk létszámfölényes helyzetben, amit nem sikerült kihasználni, sem az időközben beállt Abonyinak, sem Bodnárnak. Hősiesen védekeztünk és olykor-olykor védőink hősiesen támadtak: ugyanis akadt rá példa, hogy Konkoly jó 25 méteres lökete csak alig-alig kerülte el a jobb felső sarkot. Szintén Konkoly volt a főszereplő abban a szépen játszott támadásban, amelynek végén a 16-on belülre törő balhátvédünket lerántották, azonban ebben az esetben is néma maradt Rendek játékvezető sípja. A 81. percben Hársasi mehetett zuhanyozni, miután Orlóczki lerántása után megkapta második sárga kártyás figyelmeztetését. Kettő perccel később egy kontra után Bodnár húzta el a védő mellett a tizenhatos vonalán a labdát, majd lőtte az a rövid alsóba, megszerezve ezzel a csapat harmadik és egyben mindent eldöntő találatát. 3-1. Ugyanis ezután már említésre méltó esemény nem történt a pályán, a mieink kivédekezték a hátralévő perceket kettős emberelőny helyett, csak plusz egy fővel, ugyanis Varga korábbi bokájára kapott csomagja után inkább nem folytatta a játékot, így a csapat megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.
 A lefújás után azonban javában történt még esemény, ugyanis Rendek játékvezető asszisztensével való konzultáció után kiállította a nem éppen szép kifejezéseket használó Buku Richárdot és ezen felbőszülve Göndör Béla támadta le a játékvezetőt, akiről leszakította a mezt, továbbá a nyakát szorongatta meg, így csak nagy nehézségek árán sikerült "épségben" bemenekíteni a játékvezetőt, akinek kérésére a környéken járőröző rendőrautó vonult a helyszínre... Hogy az esetből mi fog következni az már nem ránk tartozik, viszont annyi biztos két forduló után 50%-s a csapat és szombaton következhet, a Tállyán 4-2-re diadalmaskodó Bükkábrány, ami szintén nem ígérkezik sétagaloppnak!

Aszaló – BTE Edelény 3-1 (2-0)
Halmaj, 200 néző. V.: Rendek.
Aszaló: Lövei – Szász, Deme, Buri, Konkoly, Bodnár, Tóth N. (Meczkó), Varga, Bari (Abonyi), Orlóczki, Tóth L. (Füleki). Edző: Barcsa László, Luhály István.
Edelény:  Kozma – Benke, Hársasi, Kocsi (Konyha), Mátyás (Béres), Buku, Deák, Vajda, Sikur, Molnár G., Gaál (Kecskeméti). Edző: Göndör Béla.
G.: Varga, Orlóczki, Bodnár, ill. Vajda.
Kiállítva: Molnár G. (43.), Hársasi (81.), Buku (a lefújás után).
Jók: az egész csapat, ill. senki.
Ifi: 1-5.
Barcsa László: – Minden tekintetben jobbak voltunk, óriási helyzeteket hibáztunk, míg a vendégeknek a pontrúgásokon kívül nem volt veszélyes lehetősége. Hatott a fejmosás, ez az én csapatom.
Göndör Judit, csapatvezető: – Szégyenteljes mérkőzés minden szempontból, melynek komoly következményei lesznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése