2011. augusztus 25., csütörtök

Magyar Kupa: Balmazújváros!


Szerda délelőtt megtartották a Magyar Labdarúgó Szövetségben a Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását, melyen csapatunk az idén a Bőcs jogán az NB2-be kerülő Balmazújvárost kapta. A borsodi csapatok sorsolása közül talán a legkönnyebb a miénk, hiszen a DVTK Egerbe látogat, Kazincbarcika a "nagy" Debrecent fogadja, Putnok a "kis" Lokit, Mezőkövesdre pedig a Nyíregyháza utazik. Úgy tűnik, hogy Fortuna továbbra is a mi pártunkon áll, ugyanis ebben a fordulóban a 4 nemzetközi kupa résztvevőn kívül már az összes NB1-s csapat bekapcsolódik, tehát kaphattunk volna sokkal jobb ellenfelet is, így viszont az NB2- újonca ellen szeptember 21-én, szerdán akármi megtörténhet Halmajon, ne feledjük a labda gömbölyű! A vendégek az NB2 Keleti csoportjának első mérkőzésén 1-0 nyertek hazai pályán a Budapest Honvéd-MFA ellen. A legismertebb név számunkra a rendkívül fiatal balmazújvárosi keretből talán a kapus, Szalma Pál, az ex-diósgyőri Bokros Tibor, Urbin Péter illetve Belényesi Miklós.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése