2011. augusztus 15., hétfő

Heten a Sport M-kupáért!


Miről is van szó? A Sport M-kupa régi nevén Szabad Föld-kupa egy ezüst vándorserleg, amit a Szabad Föld újság támogatott. A kupán kívül a győztes csapat egy teljes garnitúra labdarúgó-felszerelésben is részesült. A kupa létrehozásának célja volt, hogy a falusi és egyéb alsó osztályú labdarúgó csapatok is eredményesen versenyezhessenek egy országos kupában.

 Vagyis a legtovább jutó megyei osztályú csapatok megmérkőznek egymással a Magyar Kupa döntője előtt közvetlenül, hogy eldöntsék, ki az azon évi amatőr kupagyőztes. Azzal, hogy vasárnap túljutottunk a második fordulóban, jó esélyeink vannak arra, hogy ez a csapat akár mi is lehetünk. A második kör után, ugyanis csupán már csak hét megyei osztályú csapat áll talpon a Magyar Kupa küzdelmeiben. Ha sorsolásunk olyan lenne, mint ezidáig és egy esetleges újabb továbbjutás már szinte biztossá tenné amatőr kupadöntőnket, azonban erre még várni kell és valljuk be elég kicsi az esély arra, hogy azonos, vagy akár gyengébb osztályú ellenfelet kapjunk, hiszen a 64 között csatlakoznak az NBI-s csapatok is! Akik még riválisaink lehetnek, az a Töltéstava SE (Győr II. osztály), a Jánossomorja SE (Győr I. osztály), a Baranya megyei Bólyi SE (I. osztály), a Harta SE (Bács I. osztály) és a Nagyiváni KSE (Jász I. osztály). Ráadásul itt van  tavalyi szezon Sport M-kupa győztese, a Győrszemere KSK (Győr I. osztály)

Ők a következő eredménysorral jutottak tovább:
Töltéstava SE-Lombard Pápa Termál FC II. 3-2 (hossz. után)
Tanakajdi-Jánossomorja: 0-5
Bólyi SE- Bonyhád: 3-0
Aba-Sárvíz FC-Hartai SE: 0-6
Nagyiváni KSE-Nagykőrösi Kinizsi Törtel: 3-1
Révfülöpi NKSE-Győrszemere KSK: 0-3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése