2011. augusztus 5., péntek

"Mentálisan erősebbek vagyunk és egységesebbek leszünk!"

Barcsa & Varga: "Te lépsz előre..."


Új évad, új honlap, új játékosok, régi edző. Barcsa László visszatekintett a múltba, elemezte a jelent és már a jövőbe is tekint és bizonyítani szeretné az egységesebb csapattal, bizony számolni kell majd az ellenfeleknek! Az edzőmérkőzéseket jól vették a fiúk, hétvégén pedig már a Magyar Kupa főtábláján lehet bizonyítani. Ugyan a hazaiakat nem szabad lebecsülni, ettől függetlenül a továbbjutás a cél!




Nem volt alkalmunk visszatekinteni az előző félszezonra, így ezt most tegyük meg: hogyan értékelné az elmúlt félévben elvégzett munkát, eredményeket?
Barcsa László: Az elmúlt fél évet én sikeresnek ítélem meg. A kitűzött célt sajnos nem sikerült elérni, de a 14-ik helyről sikerült előre lépni, és egy szerethető csapat jött össze Aszalón.Hiányérzetem van,mert végezhettünk volna sokkal előrébb, de az okok egyben tanulságul is szolgálhatnak, és ezeket kijavítva merészebb célokat tűzhetünk magunk elé.


Jócskán távoztak a csapatból, igaz kissé költői a kérdés, de kit lesz a legnehezebb pótolni, illetve mit lehet tudni az érkezőkről?
B.L.: Igen valóban sokan távoztak, de én egyedül csak Lázárt említeném meg, őt nehéz lesz pótolni. Az újakkal úgy érzem megfelelő játékosok érkeztek hozzánk. Konkoly véleményem szerint az osztály egyik legjobb baloldali védője. Kitűnően védekezik és megfelelően segíti a támadásokat. Buri Attila a védelemben bárhol bevethető, de tud játszani szűrőt is a pálya közepén is. Úgy érzem hogy stabil lesz a védelmünk, és Buri érkeztével a  Baráth helyét elfoglaló Varga Dávid, már az edzőmérkőzéseken bizonyította, hogy pótolja az elődjét, vele gyorsabbak és veszélyesebbek lettünk.
     
Érkezett továbbá két támadó szellemű fiatal játékos Bodnár Barna és Kosztek Erik személyében. Ők milyen típusú játékosok?
B.L.: Kosztek és Bodnár a fiatalabb generációt képviseli. Kosztek illik a játékunkba a gyorsaságával, sajnos Horváth még több hétig nem játszhat, és addig is ő fogja pótolni. Bodnár egy tehetséges fiatal játékos, akit használhatunk elől és középpályán, remélem igazolja majd hogy megérte őt leigazolni. Összességében kevesebben lettünk, de szerintem mentálisan erősebbek vagyunk és egységesek leszünk.

Jó eredménysort produkáltak a fiúk az edzőmérkőzéseken. Összeállt a csapat?
B.L.: Fejben igen összeállt, de igazán még nem volt olyan edzőmérkőzés, ahol mindenki ott lett volna, ráadásul Kispál munkahelyi elfoglaltsága miatt csak augusztus végén csatlakozik hozzánk.

Szombaton már a Magyar Kupa országos főtábláján éles meccset vívnak a fiúk. Mire számít a Nagyrozvágy elleni mérkőzésen, hiszen papíron egyértelmű esélyesek vagyunk....?
B.L.: Nagyrozvágy bizonyította hogy nem szabad félvállról venni, papíron erősebb csapatokat ejtett ki. Természetesen szeretnénk továbbjutni, ekkora lehetőséget nem szabad elszalasztani. Ha az edzőmérkőzéseken nyújtott produkciót hozza mindenki, tovább tudunk jutni!

Baráth távozása után kié lesz az irányító szerepkör a szezon elején?
B.L.: Pár sorral fentebb már ecseteltem, Varga Dávid lép előre a védelemből aki más típusú játékos mint Baráth. Gyorsabban és erőteljesebben játszik, az eddigi edzőmérkőzéseken kitűnően és gólerősnek bizonyult, remélem nem lesz gond.

Kedden elkészült az őszi szezon sorsolása: kezdhettünk volna jobban is, vagy az  "úgyis mindenkivel játszani kell" elvként fogjuk fel a menetrendet?
B.L.: Szerettem volna könnyebb csapatokkal játszani, mert Horváthot műtötték, és Kispál bizonyára nem csúcsformában érkezik vissza hozzánk. Nehéz lesz, de az eddig látottak bizakodásra adnak okot, remélem bizonyítjuk, hogy az újjá alakult Aszalóval mindenkinek számolnia kell!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése