2011. augusztus 30., kedd

Barcsa László: Tiszalúcot leszámítva, a többi rendben!

Az edelényi eredmény 3+1=4 eddig szerzett pont




Eltelt három kőkemény forduló a bajnokságból és a lejátszott három mérkőzésen a 9 megszerezhető pontból négyet begyűjtöttek a mieink. Sokan talán tartottunk a kezdettől, de a akárcsak tavasszal most is bravúrosan szerepelt a csapat, leszámítva az első fordulót.... Így gondolja Barcsa László vezetőedző is, aki értékelte az eddig lezajlott mérkőzéseket és az ott látottakat.

Egy hét, három bajnoki, 4 pont. Elégedett?
Barcsa László: Röviden, nem... Az első mérkőzés hagyott bennem nyomokat, hiszem hogy minimum egy döntetlent eltudtunk volna érni. Óriási védelmi hibákból kaptunk több gólt, olyanokat amikből a meccs előtt készültünk. A mérkőzés megerősített abban, amit a mérkőzés előtt mondtam az öltözőben, semmi váratlant nem csinált a Tiszalúc, csak kihasználta nem várt gyermeteg hibáinkat. Ezzel a mérkőzéssel van hiányérzetem, a többi rendben van.

A tiszalúci mérkőzést azt hiszem jobb ha elfelejtenénk... Viszont a hétközi találkozón Edelény ellen már teljesen más csapat lépett pályára. Milyen változás történt pár nap alatt a játékosokban illetve mi lett elmagyarázva az első forduló után?
B.L.: Az edelényi mérkőzés előtt az öltözőben komoly kritikával illettem a csapat nagy részét, őszintén elmondva a hibákat, és sok játékos hozzáállását kritizáltam. Már a mérkőzés első perceiben lehetett látni, hogy itt ma velünk valami jó fog történni, sikerült a társaságot felpaprikázni.
  
A tavalyi 7-1 után nem tartott az Edelény elleni találkozótól, illetve hogyan értékelné a lezajlott 90 percet?
B.L.: Edelény egy nagyon masszív csapat, akik ellen mindig kettőzött erővel kell küzdeni. Természetesen tartottam a mérkőzéstől, mert féltem hogyha nem sikerül felrázni a csapatot, és jönnek a tiszalúci meccs hibái akkor nagy baj lesz.
Utólag azt mondhatom, hogy vette a csapat a lapot és meggyőző játékkal, sok nagy helyzetet kialakítva biztosan nyertünk.
  
Szombaton Bükkábrányban 1 pontot szerzett a csapat. A látottak alapján nyertünk egyet, vagy vesztettünk két pontot?
B.L.: Bükkábrányban egy teljesen más forgató könyv szerint zajlottak az események.Szász, Tóth Norbi, Kispál és Horváth hiányzott és még ehhez jön hogy Konkoly ,Varga és Buri sérülten vállalták a játékot. Varga egész mérkőzésen csak lélekben volt velünk, idő kérdése volt a cseréje. Konkoly is jelezte szünetben hogy ha nem muszáj nem menne vissza. Ezek után, bravúrnak tartom a pontszerzést, ha nem is a mutatott játékunk, de a határtalan lelkesedésünk miatt mindenképpen rászolgáltunk az egy pontra. Nagyon jó csapat a Bükkábrány, kitűnő az erőnléte, de hiszem ha van mindenki sokkal jobbak lettünk volna az előre játékban és akár meglepetést is okozhattunk volna. Összességében nyertünk egy pontot!
  
Tavaly Orlóczki adós maradt a gólokkal, most viszont 3 mérkőzés 4 gól. Erre az Orlóczkira vártunk egy félévet, s most úgy tűnik megtalálta a góllövőcipőt. Megvan az első számú gólfelelős?
B.L.: Kezdettől fogva mondom, hogy Orlóczki az egyik legjobb képességű játékos, akivel együtt dolgoztam. Neki volt egy súlyos sérülése, ami után nehezen találta régi önmagát. Már én is kezdtem lemondani róla, de végre kezd úgy játszani, mint a sérülése előtt, csak még a harcossága hiányzik. Remélem ha türelemmel leszünk felé ,már ebben a szezonban a régi Orlóczkit fogjuk látni, és hiszem hogy a góllövő listán előkelő helyen fog végezni.

 Többen sérüléssel bajlódtak a hétvégén: kinek és mi volt a problémája, illetve mennyire viselte meg a játékosokat az egy héten lejátszott három bajnoki és a nagy hőség?
B.L: Vargának már hosszabb ideje fáj a bokája, és Edelény ellen nagy rúgást kapott, amiért le is kellett jönnie a pályáról. Konkoly ugyancsak Edelény ellen sérült meg, dagadt bokával játszott. Burinak is több hete fáj a bokája, már az első percek után sántikált Bükkábrányban, féltem hogy cserélni kell. Természetesen megviselte a csapatot a 3 mérkőzés és a meleg.

A hétvégén Göncöt fogadjuk hazai pályán, azt a csapatot, amelyet nem is olyan rég legyőztünk a felkészülési mérkőzésen: mire számít a szombati találkozón?
B.L.: Gönc egy fiatal, lelkes csapat, akik ellen nehéz játszani. Nagyon jól ismerem őket, de hiszem hogy megtaláltuk a helyes utat és ha a csapat olyan lelkes lesz mint a legutóbbi 2 mérkőzésen megtudjuk nyerni az összecsapást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése